A Thai Erdei Hagyomány

A közösség története

A Thai Erdei Hagyomány a Théraváda buddhista hagyomány egyik ága. A buddhizmus déli iskolájaként is ismert Théraváda buddhizmus Thaiföld, Burma és Sri Lanka területén terjedt el leginkább. A Théraváda hagyomány a Páli Kánonban szereplő beszédekre, a legrégebbi buddhista iratokra alapul. A “théraváda” szó jelentése “az öregek útja”, ami utal arra, hogy ez az irányzat szigorúan ragaszkodik a Buddha által adott eredeti tanításokhoz és a szerzetesi életet irányító szabályokhoz.

WPN_Buddha

Buddha-szobor Wat Pa Nanachat kolostorban

Thaiföldön belül a Théraváda buddhista hagyományhoz több különböző vonulat, és többféle kolostor tartozik. A legtöbb városban és faluban legalább egy olyan kolostor található, amely helyszínt biztosít az ünnepségeknek, imádságnak, kulturális tevékenységeknek, oktatásnak és gyógyításnak. A thai buddhista kolostorok nagyon eltérőek lehetnek és különbözhet a szerzetesi élethez való viszonyuk is. Vannak kolostorok, ahol a szútrák recitálását és a szertartásokat helyezik előtérbe, vannak ahol inkább a tanítást és az intellektuális tevékenységet, vannak ahol a gyógyítást és az áldásokat, vannak ahol a gyakorlatot és meditációt, és vannak, ahol a helyi hiedelmeket és varázslást. A városokban található kolostorokban a szerzetesek általában leginkább a tanulmányokra és az adminisztratív feladatokra koncentrálnak, kevesebb meditáció mellett. A kolostorok azonban nem csak a szerzetesi élethez való viszonyulásukban különböznek, hanem abban is, hogy mennyire pontosan tartják magukat a szerzetesi fegyelem buddhista szabályaihoz, a Vinája-hoz.

ForestMonkThaiföldön a Théraváda buddhizmuson belül a Thai Erdei Hagyomány tartja magát a legszigorúbban a szerzetesi élet eredeti, a Buddha által meghatározott szabályaihoz. Az Erdei Hagyomány szintén erősen hangsúlyozza a meditációs gyakorlást és a megvilágosodás elérését, mint a szerzetesi élet lényegét. Az erdei kolostorok legfőbb célja a Buddha által gyakorolt kontemplatív belátás módszerének követése, egy lemondást és meditációt gyakorló fegyelmezett életvitel a Buddha által tanított belső igazság és béke teljes megvalósítása érdekében. Az egyszerű és szegény élet hozzásegíti az erdei szerzeteseket az elme megtisztításához és egyszerűbbé tételéhez. Az elmének ez a tökéletesítése lehetővé teszi a szenvedés alapvető okainak tiszta és közvetlen felfedezését a szívben, valamint a legfőbb boldogsághoz és a szenvedéstől való megszabaduláshoz vezető út belső fejlesztését. A mértékletes élet és a kevés személyes tulajdon megadja az erdei szerzeteseknek a felszabadult élet örömét, és segíti őket abban, hogy leküzdjék a mohóságot, a büszkeséget és az elme más szennyeződéseit.

Az erdei szerzetesek napi kapcsolatban élnek a világi közösséggel, akik a szerzetesek megélhetését is biztosítják. A világi hívők az ételadományokkal és a szerzetesi ruhához való szövet adományozásával biztosítják a szerzetesi élet anyagi körülményeit, a szerzetesek pedig tanításokat és szellemi inspirációt nyújtanak a világiaknak. Az erdei szerzetesek életét 227, mindenre kiterjedő magatartási szabály irányítja. A szabályok értelmében a szerzetesek cölibátusban (szerzetesi nőtlenségben) élnek, csak hajnal és dél között étkezhetnek, valamint nem birtokolhatnak és nem kezelhetnek pénzt. Az egyik szokásos gyakorlatuk a “tudong” ami azt jelenti, hogy gyalogosan indulnak zarándoklatra az országon keresztül, és az út során a természetben keresnek magányos elvonulásra alkalmas helyeket. Ezeken a zarándokutakon a szerzetesek ott alszanak, ahol éppen találnak megfelelő helyet, és azt eszik, amit a világiak felajánlanak nekik.

Az Erdei szerzetesség történelmi jelentősége

Az Erdei hagyomány a Buddha idejében indult útjára, és később hol erősebben, hol gyengébben volt jelen a buddhizmus történelmében. Bizonyos értelemben az erdei hagyomány már a Buddha ideje előtt is létezett, mivel az az ősi Indiában elterjedt gyakorlat volt a spirituális keresők körében a városi és falusi élet helyett a hegyek között az erdőben vándorlást választani. A Buddha maga is csatlakozott ehhez a hagyományhoz huszonkilenc éves korában, amikor feladta a hercegi életét, hogy rátaláljon arra az útra, ami túl vezet a születésen, öregedésen, betegségen és halálon.

A Buddha az erdőben született, az erdőben világosodott meg, az erdőben tanított, és az erdőben távozott el az élők közül. Sok tanítványa, mint például a tiszteletre méltó Añña Kondañña és Maha Kassapa erdei szerzetesek voltak, akik szigorú lemondó életet éltek. A Buddha az erdőlakó szerzetesek számára határozta meg a dhutanga 13 speciális gyakorlatát, amik a ruházkodással, az evéssel és a szálláshellyel kapcsolatos szabályokat írják le. Ezek a lemondást erősítő gyakorlatok és a természethez közeli élet adják az Erdei szerzetesség alapvető hátterét.

Szerzetesi alamizsnás edény

A Buddha követői, akik a dhutanga szabályai szerint éltek, több okból választották ezt az életformát. Az erdei vadonban az élet nehézségei és veszélyei, mint például a tigrisek és a kígyók, nagyszerű terepet biztosítanak a szellemi gyakorláshoz és a félelmek legyőzéséhez. A vadon egyszerűsége, csendje és természetes szépsége lehetővé teszi a békés megnyugvást és a meditatív koncentrációt. A fentieken túl az erdei élet azt is lehetővé tette a szerzeteseknek, hogy példát mutassanak későbbi generációk számára.

A Buddha ideje óta igaz, hogy a szerzetesi rend is, és a Buddha tanításai is változó erővel, vagyis időnként erősebben, időnként gyengébben voltak jelen a világban. A korai erdei szerzetesek és későbbi követőik, akik a meditációs gyakorlás, az egyszerűség és lemondás mentén élték életüket, híven megőrizték és életben tartották a Buddha tanításainak eredeti szellemiségét.

A gyakorlásnak, a tanításnak és a szerzetesi életvezetésnek a Buddha által 2500 évvel ezelőtt kifejtett módja mélyen ellentétes az olyan világi érdekekkel és vezérlő elvekkel, mint az anyagi siker, a vagyon és az élvezetek halmozása, valamint a hatalom, a hírnév, és rangok megszerzése. Nagy szolgálatot tehet egy társadalomnak egy olyan szerzetesrend, ami a világi érdekeken túlmutató bölcsesség, béke és tisztaság forrása.

Másfelől viszont a világi érdekek beszűrődhetnek a szerzetesi életbe, és eltorzíthatják azt. Az egyik mód, ahogy ez már többször megtörtént a történelem során, amikor a meditációra összpontosító szerzetesek és apácák előrejutnak a gyakorlásukban, és jól ismert tanítókká válnak, ami aztán ajándékokkal és felajánlásokkal érkező látogatókat vonz a kolostorba. Ezeknek a tanítóknak a puszta hírneve hoz vagyont, hatalmat és hírnevet a kolostorba, és így megfelelő éberség és óvatosság nélkül a világi értékek könnyen megjelenhetnek a szerzetesi rendben, ahol aztán egy korrupt és önmagán túlnőtt rendszert hozhatnak létre. Egy ilyen helyzetben az Erdei szerzetesség rendszere és gyakorlatai döntő fontosságú szerepet játszanak abban, hogy a szervezeti rangok és a hivatali felelősségek helyett a szellemi élet, a fegyelem és a meditáció szem előtt tartásával újraéledhessen a Buddha tanításainak eredeti szellemisége.

A jelenlegi Thai Erdei Hagyomány eredete

A XIX. század közepére Thaiföldön a buddhizmus általánosan utat tévesztett a laza szerzetesi fegyelem, az eredeti szövegektől eltérő tanítások és a meditáció elhanyagolása miatt, valamint mert széles körben elterjedt a vélemény, hogy a szellemi megvalósítás elérése már nem lehetséges. Az általánosan gyengülő buddhista hagyomány ellenére mégis voltak ekkor olyan elkötelezett gyakorlók, akik visszatértek az erdei életmódhoz, az erkölcsi fegyelemhez és a meditációhoz, hogy rátaláljanak a Buddha által megmutatott útra, ami a megvilágosodáshoz vezet. Ezeknek az erdei szerzeteseknek a szellemi elkötelezettsége és eredményei új életre keltették az Erdei Hagyományt Thaiföld északkeleti részén. Az északkeleti terület Thaiföld egyik legtávolabbi és legszegényebb területe, ami a kíméletlen környezetről, a figyelemreméltóan jó kedélyű emberekről, és mostanra a bölcs meditációs mesterekről ismert.

A jelenlegi erdei hagyomány megjelenése nagyrészt Ajahn Mun-nak és tanárának, Ajahn Sao-nak nevéhez fűződik. Mindketten gazdálkodó földművesek fiai voltak északkelet Thaiföldön. Ajahn Mun az 1870-es években született Ubon tartományban, közel a laoszi és kambodzsai hatához. Kitartó meditációs gyakorlását az erdei szerzetes Ajahn Sao tanításai szerint végezte, majd később a vándoraszkéta életet választotta és a vadonban folytatta meditációs gyakorlatait. Ajahn Mun nagyhírű tanárrá vált és a helyes életvitel jeles képviselője lett. Thaiföldön szinte minden huszadik századi híres meditációs mester az ő közvetlen tanítványa volt, vagy az ő tanításai alapján indult útnak. Az Ajahn Mun példáját követő egyik nagy meditációs mester Ajahn Chah volt.

Ajahn Chah

Ajahn Chah

Ajahn Chah

Ajahn Chah egy nagy és jómódú családba született egy északkeleti faluban Thaiföldön. Még fiatal korában szerzetesjelölt lett, majd húszéves korában szerzetessé avatták. Kitartóan tanulmányozta a buddhista tanításokat és írásokat, de nagyon vágyott meditációs útmutatásokra is, és mivel elégedetlen volt a kolostori élet gyenge fegyelmével, inkább vándorló szerzetesként folytatta életét. Mint vándorló szerzetes, szegényes módon élt erdőkben, barlangokban, temetőkben, és mindig kereste az elérhető meditációs mesterek tanításait, Ajahn Mun-t is beleértve.

1954-ben, sok évnyi utazás és gyakorlás után meghívást kapott, hogy telepedjen le egy egy sűrű erdőben, nem messze szülőfalujától. Az idők során, ahogy szerzetesek, apácák, és világiak jöttek hogy hallják tanításait és vele gyakoroljanak, egy nagy kolostor, a Wat Pah Pong jött létre Ajahn Chah körül. Ajahn Chah és a közösség azokat a dolgokat tartotta leginkább szem előtt, amik az Erdei Hagyományra jellemzőek, vagyis a pontosan betartott életvezetési és erkölcsi szabályokat, a meditációt és a belső tapasztalást, és nem az elméleti ismereteket. Az Erdei Hagyományban ezek az elemek álltak a központi helyen, de minden Erdei hagyományhoz tartozó kolostornak, és minden Erdei tanítónak megvoltak a saját egyéni jellegzetes vonásai. Ajahn Chah tanításaiban különösen nagy hangsúlyt fektetett a közösségi életre és a helyes nézetekre (samma ditthi), mint a megszabaduláshoz vezető út alapvető összetevőire.

Ajahn Chah híres volt becsületességéről, humoráról és emberi együttérzéséről, valamint arról, hogy mindent feláldozott a szellemi gyakorlás és a jelen pillanat érdekében, és hogy képes volt az emberekkel, akárhonnan jöttek is, közvetlen, spontán és örömteli módon kapcsolatot teremteni. Egyszerű, de mégis mély módon tanított, és hangsúlyozta gyakorlás fontosságát a mindennapi életben. A tanítványok folyamatosan gyűltek Ajahn Chah köré, és később felépültek a tanításait képviselő más kolostorok is. A vonulatához tartozó új kolostorokat még az 1992-ben bekövetkezett halála után is alapítottak. Jelenleg több mint kétszáz olyan Erdei hagyományhoz tartozó kolostor létezik Thaiföldön és nyugaton, amik Ajahn Chah tanításait jelenítik meg. A körülmények és a környezeti feltételek miatt a kolostori élet részletei némileg eltérnek ezekben a kolostorokban, de mindegyikre jellemző az egyszerűség, az éberség, a szerzetesi fegyelem szigorú fenntartása, és mindegyikben az erkölcs, meditáció és a bölcsesség fejlesztése áll a középpontban.

Az Erdei Hagyomány nyugaton

Ajahn Chah személyisége és tanítási módszerei lehetővé tették, hogy tanításai más nemzetiségű emberekhez is eljussanak. Sok külföldi érkezett hozzá azzal a céllal, hogy vezetésével tanuljon, gyakoroljon és végül megkapja tőle a szerzetesi felavatást; az első közülük az amerikai születésű Ajahn Sumedho volt.

1975-ben Ajahn Chah külföldi tanítványainak egy csoportját felkérték, hogy alapítsanak egy központot nem messze Ajahn Chah kolostorától. Ajahn Chah egyetértett ezzel, és így a nemzetközi tanítványok számára megalapították a Wat Pa Nanachat Nemzetközi Erdei Kolostort Bung Wai falu közelében. Azóta a Wat Pa Nanachat tiszteletben álló erdei kolostorrá vált, ahol további elvonulási központokat hoztak létre, közülük néhányat távoli erdei és hegyi környezetben. Wat Pa Nanachat jelenleg huszonhárom országból származó több mint ötven szerzetesnek ad otthont. Wat Pa Nanachat rendfőnöke 1996 és 2002 között Ajahn Jayasaro volt, aki 2014-ben a Dhammapada Alapítvány vendége volt Budapesten, és meglátogatta a leendő bajnai kolostor helyszínét is.

Wat Pa Nanachat napjainkban

Wat Pa Nanachat napjainkban

1976-ban az Angol Sangha Alapítvány felkérte Ajahn Sumedho-t, hogy létesítsen egy Théraváda kolostort Londonban. Ajahn Sumedho néhány szerzetessel a kérésnek megfelelően megalapította az Ajahn Chah vonulatához tartozó első kolostort Thaiföldön kívül. Azóta világszerte több kolostor alapítottak már Angliában, Franciaországban, Ausztráliában, Új-Zélandon, Svájcban, Olaszországban, Kanadában és az Egyesült Államokban. A fejlődés magába foglalta az apácák közösségének (siladhara) megalapítását is. A kifejezetten apácák számára létrehozott szállások először 1980-ben a Chithurst kolostor közelében, majd 1984-ban az Amaravati közösség részeként jöttek létre.

A nyugati kolostorok Ajahn Chah rangidős nyugati tanítványainak vezetése alatt lehetővé teszik az Erdei szerzetesség nyugati irányba való terjedését, és lehetővé teszik a Buddha eredeti tanításainak közvetlen és egyszerű gyakorlását, ahogy az több mint 2500 éven át fennmaradt az Erdei Hagyományban.

A kolostorok a világi emberek kezdeményezései alapján jöttek létre, és kizárólag a világi közösség felajánlásai tartják fenn őket; ezek a kolostorok központokat biztosítanak a szerzetesek képzéséhez, valamint az olyan tanításokhoz és gyakorláshoz is, amiből a világi közösség is részesülhet.

Szerzetesjelöltek avatása a Wat Pa Nanachat kolostorban

Szerzetesjelöltek avatása a Wat Pa Nanachat kolostorban

 

Felhasználás és megosztás feltételei:Creative Commons Licenc

Ez a mű a Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.