Teliholdas hétvége, augusztus 1-2

aug2Augusztus elsején és másodikán kétnapos elvonulást tartunk Bajnán a júniusi telihold ünnep, azaz az Ászálhá púdzsá alkalmából, amikor a Buddha tanításának követői a Dhamma ünnepét tartják.

A hagyomány szerint ezen a napon hangzott el Váránaszí közelében, Iszipatana mellett, az Őzek ligetében a Tan kerekét megforgató tanítóbeszéd, a Buddha megvilágosodását követő első tanítóbeszéde, melyet öt korábbi aszkéta társához intézett. Ez a nap egyben a hagyományos keleti elvonulási időszak, az esős évszak, a vassza előestéje.
A meditációs gyakorlatok mellett szokásos ilyenkor megemlékezni a Buddha megvilágosodásáról és tanító útjának kezdetéről, recitálni és tanítani ezt a megalapozó tanítóbeszédet, melyben a Buddha elkötelezi magát a közép útja mellett, kifejti a négy nemes igazságot, és utal annak gyakorlati útjára, a nemes nyolcas útra.

Mindenkit várunk szeretettel!