Ácsán Dhammanandó, közösségünk támogatója, aki az idei évben a koronavírus miatti korlátozások miatt úgy tűnik, hogy sajnos nem tudja nálunk tölteni az esős évszakot, levelet küldött nekünk, amelyből megtudhatjuk, hogy miként is élnek most a szerzetesek az angliai Amaravati kolostorban. Olvassátok szeretettel:

„Amaravati zárva van, március 24. óta, amióta a brit kormány elrendelte, hogy az Egyesült Királyság összes templomát bezárják.

Ez a rendelet itt mintegy 60 embert érintett: szerzeteseket, apácákat, tanítványokat, anagarikákat, benntlakó szakmunkásokat, az elvonulási központ vezetőit, valamint a téli elvonuló csoport egy részét. Nagyon sokan úgy döntöttek, hogy maradnak, mivel ez tűnt ésszerűbbnek, de az elvonuló csoport egy része visszatért a rokonaikhoz, vagy házastársukhoz, mielőtt a téli elvonulás befejeződött volna. Valójában az Egyesült Királyság kormánya már egy héttel korábban, március 16-án, egy rendeletmódosítással felhagyott az úgymond „nem-cselekvés” stratégiájával, és más európai nemzetekhez hasonlóan elkezdték ösztönözni az embereket az otthoni munkára, amennyiben ezt a körülmények lehetővé teszik. Felszólították az embereket, hogy ne csoportosuljanak, és hogy az idős, kiszolgáltatott emberek, – különösen a rossz az egészségi állapotban lévők – a következő 12 hétben vonuljanak a lehető legszigorúbb önkéntes karanténba.

Következésképpen a kolostor kapuja is zárva van, kívülről egy tábla irányítja a beszállítókat a hátsó kapuhoz ahol speciális átvevő asztalt állítottunk fel. A postai küldeményen és a csomagszállításon kívül alkalmi támogatók tűnnek fel néha, ételt, valamint olyan hasznos kellékeket hoznak nekünk, mint például szájmaszkokat, vagy gyógyszereket. Még néhány pulzusmérő is akadt. Két-három jómódú adományozó elkötelezte magát, hogy kifizetik bizonyos élelmiszer szállítmányainkat a Tescótól vagy más nagykereskedőktől, tehát az alapvető táplálkozásunk biztosítva van. A konyhánk vezetője, Eleonora így már meg tudja ítélni, hogy mire van szüksége ennek a bezártságra ítélt közösségnek, és eszerint rendeli meg a még szükséges dolgokat.

Ez a helyzet nagyon különbözik attól, mint amikor az adományozók szabadon jöhettek, gyakran akár az utolsó pillanatban is. Most a szerzetesek és az apácák végzik a mosogatást minden fő étkezés után, miközben egy segítő csapat intézi a főzést és az ételek előkészítését, bár érkezik segítség az anagarikáktól is. Karizmatikus és vidám főszakácsunk, Jose, természetesen elkötelezte magát, hogy velünk marad, így általában ő irányítja a konyha működését.

A legtöbb dolog megváltozott. Manapság nincsenek látogatók, nincsenek vendégek, nincs elvonulás, nem érkeznek tanítványok, nincsenek látogatóknak fenntartott napok, nincs Bodhinyana csoport, nincsenek szombati meditációs csoportok, nincsenek nyilvános szertartások, vagy dharma beszédek, és a szerzetesek és az apácák nem gyűjthetnek utcai étel adományokat sem. Bár lehet meditálni a templomban, ügyelve arra, hogy betartsuk az előírt távolságot egymástól, és a szőnyegeket is kellő távolságban helyezve el egymástól, valamint megpróbáljuk a templomot is jól kiszellőztetni, az emberek mégis inkább a szobáikban maradnak meditálni.

A munkát újra bevezettük. Sok fiatal szerzetes és újonc van, akik már alig várták, hogy valami történjen három hónap relatív tétlenség után. Egy kreatív tevékenységi folyamat vette kezdetét, beleértve a baglyoknak készített odúkat, a fából készült kulcsos szekrényt, a külsején villogó lámpasorral, és még megannyi javítás, fejlesztés. Azt tervezzük, hogy újra díszítjük a közös helyiséget, egy szerzetesünk éppen madáretetőt tervez a hátsó kertbe és számtalan újrafestés, takarítás vár ránk. Sajnos zuhanyzóink folyamatosan felmondják a szolgálatot, de szerencsére, ez mindig orvosolva van szakképzett karbantartónk, Maurice által.

Vannak olyan aggályok, hogy a munkaértekezleteken túl sok ember van egyszerre jelen a teremben és nem nem tartják be rendesen az előírt távolságot egymástól. Az ügyeletes szerzetes ezért a jövőben egy mikrofont fog használni és rendesen felosztja a helyet. Alkalmanként van egy-egy Bhikkhu-Samanera ünnepünk is, de manapság ezeket inkább a templomban tartjuk, nyitott ablakokkal, így szőnyegeken ülő szerzetesek és tanítványok elég távol tudnak ülni egymástól.

Ajahn Amaro online tartja Dharma beszédeit kamerával rögzítve, általában a nagyteremből, amelyeket aztán a közösségnek közvetítünk, vagy a vasárnapi beszédeket például élőben közvetítjük a kolostoron kívülre is. Ajahn Khemasiri elkezdett egy meditációs tanítást szombatonként a Zoom nevű applikáción keresztül, a hagyományos időben, 2 órakor.

Az összes beszélgetést rögzítjük és közzé tesszük az Amaravati weboldalán. Ugyanide két videóbeszélgetést is feltettünk, amelyet Ácsán Szumédhó a közelmúltban vett fel nekünk Thaiföldön.

Tehát pontosan mit csinálunk a koronavírussal kapcsolatban?
Létrehoztunk egy koronavírus-csoportot, amelynek tagja Ajahn Amaro is, és amely február 26-a óta tíz alkalommal ülésezett. Néhány tag online csatlakozik a Google Meet-en keresztül a Chithurst kolostorból, az Amaravati Retreat Centerből vagy a valamelyik erdei házból, így a teremben alacsonyan tudjuk tartani a résztvevők számát, ami által a kellő távolság megtartható. Ezen a csoporton keresztül tartjuk a kapcsolatot Ajahn Ahimsakoval, Cittaviveka apátjával és két orvos szakértővel, Tinával és Randulával, akik mindketten készen állnak értő tanácsokkal segíteni minket az egyes helyzetekben meghozandó legjobb intézkedésekkel kapcsolatban. Ez a csoport megpróbálja irányítani a kolostor válaszlépéseit a járványt illetően, míg pár kisebb alcsoport alakult abból a célból, hogy egyéb rendkívüli helyzetben fenntartsa a rendet.

Három szerzetes, köztük magam is, egy kis megfigyelő csoportot hoztunk létre, hogy ellenőrizzük a betegség tüneteit a férfi közösségben és ugyanez történik a női oldalon is. Néha egy-egy embert el kell különíteni, vagy felkérni az elkülönülésre, amit aztán újra feloldunk, amint a tünetek elmúlnak. Még egyetlen esetben sem fedeztük fel a COVID-19 vírust, de mindegyik tünetet komolyan vettük, annál is inkább, mivel a szimptómák skálája nagyon széles lehet. Ajahn Kaccana, egy amerikai PhD-vel rendelkező szerzetes, egy betegségkövető táblát készített, amit mi is használunk. Ez tulajdonképpen egy nevek és tünetek táblázata, dátumokkal a tünetek első megjelenésétől és arról, hogy mennyi ideig volt valaki karanténban, ha erre szükség volt. Mindennapos kapcsolatban állunk az említett két orvosszakértővel is, akik rendkívül segítőkészek.

Az egyik szerzetes, Ven Indapannyo és néhány újonc úgynevezett “gondozói csoportot” alakítottak, amihez más szerzetesek is csatlakoztak. Ők a két orvosunk jóváhagyásával és tanácsai alapján iránymutatások és protokollok egész sorozatát készítették arról, hogy mit kell tenni az egyes szakaszokban, ha valakiben kialakult a betegség. Tehát óriási erőfeszítésbe és tervezésbe került, hogy felkészüljünk a legrosszabbra.

Egy másik alcsoport figyelemmel kíséri a konyha működését, mivel a közösség néhány tagja hangot adott aggodalmának az ételek elkészítésének módját illetően, vagy azzal kapcsolatban, hogy milyen hosszú ideig állnak az alapanyagok a feldolgozó asztalon és egyéb, más ehhez kapcsolódó kérdésekkel kapcsolatban. Több hasmenéses esetet jelentettek, különösen április 10-én, amikor úgy tűnt, hogy a közönségünk kb. 20 tagja átesett egy könnyebb ételmérgezésen.

A konyhai bizottság megbeszélést tartott Jose-val és megállapodtak, hogy bevezet bizonyos szigorításokat a betegség időtartama alatt. Így most a kiszolgálás módja nagyon különbözik a korábbitól. A főzés most sokkal később kezdődik és sokkal kisebb a választék, így nincs szükség pót asztalokra sem, de csodálatos módon mégis több ételt kapunk, ami melegebb és valahogy sokkal frissebbnek is tűnik, mint amit korábban kaptunk. Most sokkal könnyebb előre tervezni is, megbecsülni azt az élelmiszer mennyiséget, amelyre a közösségnek szüksége van ilyen rendellenes körülmények között.

Az étkezés megszervezése:
Az étkezés előtt most nem gyűlünk össze a nagyteremben. Ajahn Amaro és egy szerzetesekből, valamint apácákból álló kis csoport az anumodanát, azaz a hálaimát a templomban kántálják, amit egy hangrendszeren keresztül közvetítünk a többi helyre is. A többi szerzetes és a tanítványok kint várakoznak, szájmaszkot viselve és tartva egymástól a távolságot, a kolostoron belül, vagy az irodában, hogy aztán Ajahn megjelenése után követhessék őt a nagyterembe, ahol sorban állva veszik el az ételt. Az a nagyterem, amibe most lépnek be, teljesen üres. Csak azok a szerzetesek vannak ott, akik összegyűjtik a tányérokat és egyéb eszközöket. Mielőtt hozzányúlnánk bármelyik ételhez, kézfertőtlenítőt használunk. Csak ezután veszi el mindenki az ételét, és egy olyan helyre megy, ahol egyedül lehet. Még a tálmosás rendje is megváltozott, így most a beteg szerzetesek, és azok gondozói is külön, a déli folyosó mögött található kertben, szabadtéren, napellenzővel ellátott asztalokon álló edényekben moshatják ki az alamizsnás szilkéjüket. Egyes szerzetesek állandóan viselik a szájmaszkot, mások csak arra az időre, amíg az étkezés, vagy a gyűlések idején összegyűlt edényeket gyűjtik össze, mások pedig egyáltalán nem viselnek.

Az Egyesült Királyságban nincs hivatalos előírás a maszkok viselését illetően, pedig nyilvánvalóan rengeteg megbeszélés és vita volt vezetői szinten ebben a témában. Ajahn Amaro maszkot visel a nyilvánosság előtt, amikor nem énekel, vagy tanít, de nem tette kötelezővé ezt mindenki számára.

A nagy paradoxon:
Az emberek félelme és a sok haláleset tragédiája közepette a furcsa paradoxon az, hogy ez a legszebb tavasz, amire emlékszem! Sok napfényes és derűs napnak lehettünk részesei, és a virágzás egy rendkívüli pompájának is a fákon, (amik általában rózsaszínűek, vagy fehérek), és a virágok között a földön is: nárciszok, kankalin és még megannyi más. Minden növény úgy ontja a leveleit, hogy látszik, semmi nem tarthatja vissza a természetben pulzáló életerőt.

Április elején megjelentek a kék harangvirágok az Amaravati erdőben, közvetlenül a kolostorhoz vezető ösvénnyel szemben. Van valami nagyon különleges ebben a kékben, ami a harangvirágok kékje. Kék persze, de van benne egy kevés lila és bíbor is. Egyre több lesz belőlük, gyakran csomókban nönek, és teljesen nyilvánvaló, hogy hozzájuk még nem érkezett meg a távolságtartás üzenete. Hihetetlenül egyenesre és magasra nőve dús, sötétkék szőnyeget alkotnak az erdő túloldalán. Csak néhány hétre ugyan, de ez egy nagyon mély és nyugodt szépséget kölcsönöz ennek az amúgy hétköznapi erdőnek. Aztán a kék harangvirágok elkezdenek hervadni. Úgy tűnik számomra, hogy a természet azt mondja: „Nos, ha ez az utolsó tavaszod, akkor mielőtt menned kell, legalább egy keveset láss meg abból amire képes vagyok.”

Azzal, hogy sokkal kevesebb körülöttük az ember, az állatok igazán önfeledtek lettek. A fácánok, a galambok és a feketerigók most úgy járkálnak, hogy az emberektől nem kell tartaniuk. Soha nem láttam a madarakat és a mókusokat boldogabbnak. Úgy tűnik, hogy még a fácán tyúkok is bátrabbak a szokásosnál. Azt kell mondanom, hogy ha bezárva kell lenni, akkor ez a hely teljesen ideális. Gondoljunk azokra a családokra akiknek lakásokban és panelekben kell élniük, a generációs különbségekkel és a növekvő frusztrációval. Mások egy szobában vagy lakásban próbálják kihúzni, teljesen egyedül úgy, hogy nem tudnak sem beszélgetni, sem találkozni senkivel. Stresszes és szívszorító idők ezek. A szerzetesek és a tanítványok még mindig szocializálódnak a közös helyiségben, pedig értik, hogy tartaniuk kell a távolságot egymástól. A szerzetesi élet előzékenysége és szépsége változatlan. Szerencsés vagyok, hogy egy ilyen közösség tagja lehetek.

A mi üzenetünk hozzátok: legyetek egészségesek, maradjatok kiegyensúlyozottak és ne feledjétek: nem kell mindent ma megoldani. Csak legyünk túl ezen.
A legjobbakat kívánom nektek!”

Dhammanando Bhikkhu
Amaravati, 2020. április 26.