A leendő kolostor

A leendő Dhammadípa kolostor Budapesttől körülbelül 50 km-re, Bajna község mellett, a Bajna patak partján egy keskeny völgyben fekszik, a Bajnát Epöllel összekötő kisforgalmú út mentén. Szemben vele az Őr-hegy meredek lejtője található.

A kolostort jelenleg két nagyobb parasztház alkotja egy nagy udvar közepén.  A közelmúltban itt állt a régi vízimalom (az úgynevezett Kinizsi malom) épülete is, amelyet azonban rossz állapota miatt le kellett bontani. Az épületeket körülbelül hetvenötezer négyzetméternyi telek veszi körül, igen változatos terepadottságokkal. A terület nagyjából egyharmada évelő fajokkal borított ősborókás természetvédelmi terület, másik harmada 12-15 éves fenyőerdő, amely egy galagonyásra nőtt rá, és erős tisztítást és rendezést igényel. A terület fennmaradó egyharmadát elvadult és elbokrosodott hajdani legelő, illetve szántó teszi ki. A rendezett állapot eléréséhez még sok munkára van szükség. A telek Bajna felőli sarkába egy közel ötven éve felhagyott, mára a természet által lassan visszavett hajdani agyag- és kőbánya ékelődik be. Az oromszerűen kiálló mészkősziklák messziről láthatók; a legmagasabb mészkőszirt 40-45 méterrel emelkedik a völgy fölé, szép kilátással Epöl falura és a mögötte elterülő sziklás Kopasz-hegyre vagy Látó-hegyre, valamint az Őr-hegy vonulatára.

A két szomszédos település közül a kétezer lakost számláló Bajna a nagyobb. A rendezett és gazdag falu központjában a híres ördöglovas, Sándor Móric gróf és felesége kastélya, a Hild József által átalakított Sándor-Metternich kastély áll, melynek helyreállítása 1981-ben kezdődött meg. Epöl, a másik szomszédos község hétszáz lakost számlál. Mindkét települést szépen művelt szántóföldek, szőlőskertek és állattartó telepek határolják. A terület a Gerecse hegység közepén fekszik, gazdag és változatos növény- és állatvilággal rendelkező szép és változatos táj. A környék jelentősebb települései Dorog, Tokod, Tata, Tatabánya, Zsámbék, Pilisvörösvár.

Térkép és megközelíthetőség

A kolostor helyszíne a Google Térképen:  https://goo.gl/maps/bO7FW

Gépkocsival:

A kolostor gépkocsival megközelíthető Zsámbék felől Szomoron át, Gyermelyt érintve, ekkor a faluba beérve jobbra kell kanyarodni Epöl-Úny felé, a faluból kiérve balra egy lovastanya, jobbra végig a meredek Őr-hegy erdős lejtője, aztán fehér sziklák, és párszáz méter után egy buszmegállónál balra kis híd a patakon át a házakhoz. A másik lehetőség Piliscsaba felől, Tinnyén át, Úny-Máriahalom-Epöl, Epölt elhagyva párszáz méter után a buszmegálló és a híd (a fehér sziklák innen is látszanak), természetesen ezúttal jobbra.

Busszal:

Busszal a Széna térről egyenesen Bajnáig lehet jönni, a jegyet előre kell megváltani, Bajna Szövetkezeti Vendéglőig. A vendéglővel szemközti buszmegállóból időről-időre buszjárat indul Epöl felé, a malom onnan a második megálló, ezért a menetrendben érdemes külön megnéznia a Bajna, Malom megállót is. Megjegyzendő, hogy a Szövetkezeti vendéglőtől a malomig külön jegyet kell váltani.
Gyalogosan a  vendéglőtől visszafelé indulva balra kell elkanyarodni a már említett Epöl-Úny felé tartó leágazáson, az út kb. 25 perces séta. Szombaton és vasárnap 9 órakor indul a reggeli közvetlen busz, hétköznap van korábbi is.

www.menetrendek.hu

Felhasználás és megosztás feltételei:Creative Commons Licenc

Ez a mű a Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.