2023 októberi hazautazásakor Ácsán Dhammanandó magával vitte és átadta meghívólevelünket az Amarávatí Kolostor jelenlegi apátjának, Ácsán Amarónak. A 2023 év végén a Közösség belépett a tradicionális háromhónapos téli elvonulás időszakába, amely március végén ér véget.

Az Ácsán Dhammanandó által megvalósuló és folyamatosan erősödő kapcsolat a nagyhírű thai mester, Ácsán Cshá vonalának legjelentősebb európai kolostorával, az Amaravati Buddhist Monastery-vel, az egyik legfontosabb biztosítéka annak, hogy Magyarországon a leghitelesebb közvetítőkön keresztül gyökerezhessen meg a théraváda hagyomány, és hosszabb távon Bajna ennek egyik központjává, leendő kolostorává válhasson, ezzel még szélesebb alapokra helyezve a hazai buddhizmus szerves beilleszkedését és megbecsültségét, elfogadását a nemzetközi közösségben.

Ácsán Dhammanandó rövid életrajza

Mint azt korábban jeleztük, megkezdődött és a tervek szerint folyik a Bajnai Elvonulási Központ egyik épülete, a Hosszúház felújítása. Az átépítési munkák során eddig megtörtént a szükséges anyagok beszerzésének jelentős része, a tetőszerkezet megerősítése, az új födém beépítése és annak szigetelése, burkolása; a vízcsatornák átépítése; az elektromos hálózat korszerűsítése és fejlesztése; az első és hátsó homlokzaton új ajtók, ablakok beépítése. Befejeződött a belső falak glettelése és festése is. Jelenleg folyik a szobákban a padlózat vízszigetelése és a hajópadló lerakása. Rövidesen a konyha is megújul, a régi csempe már lekerült a falakról. Megtörtént a teljes villanyhálózat kiépítése is.

(Lásd a képmellékleteket!)