Mi a különbség egy teljes avatású szerzetes, egy számanéra és egy anagárika között?

Az anagárika (szó szerint: otthontalan, nő változata: anagáriká) azaz első fokú novícius, aki átmenetet képez a világi és a szerzetesi lét között, „miután otthonából az otthontalanságba távozott (pabbaddzsá), levágta haját és szakállát”, és felöltötte a fehér ruhát, a nyolc fogadalmat veszi föl és tartja (azaz már cölibátusban él, nem használ túl kényelmes fekvőhelyet és csak egyszer étkezik naponta).

A számanéra (szó szerint: novícius), a másodfokú novícius, otthonából eltávozván már sárga ruhát ölt, és a tíz fogadalmat veszi föl és tartja (azaz nem kezel pénzt sem).

A teljes felavatású bhikkhu (szó szerint: koldus, koldulószerzetes) eltávozván megkapja a befogadást a rendbe (upaszampadá), ruhája és koldulócsészéje teljes, az Elköteleződés szavai (Pátimokkha) szerinti 227 fogadalmat tartja és erősíti meg társaival közös recitáción minden félhónap és hónap újholdja és teliholdja alkalmával.

Hogyan üdvözöljünk egy szerzetest?

A legtermészetesebb üdvözlés a szív előtt összetett két tenyér, az anydzsali-muddá (szanszkrit: mudrá), és a meghajlás.

Hogyan szólítsunk egy szerzetest?

A megszólítás „tiszteletreméltó”, páliul bhanté, angolul venerable, amihez hozzáteszik adott esetben a szerzetes nevét, például bhanté Dhammanandó. Hosszabb időt a rendben töltött szerzetes megszólítása a thai rendekben tíz szerzetesi év után ácsán (páli: ácsarija, azaz tanító), idősebb korban lung pó vagy lung tá (azaz: nagyapó).

Hogyan beszéljünk egy szerzeteshez?

Ha áll, állva, kissé meghajolva. A keletiek ilyenkor is összetett kézzel beszélnek, és gyakran térdelnek, de ez Európában nem feltétlenül szokásos, legföljebb megszólításkor teszik kezüket rövid időre a tiszteletet kifejező kéztartásba. Ha ül, mellé ülve vagy guggolva.

Magasabbról ne szólítsunk meg szerzetest, mert az tiszteletlenség, mint ahogy zsebre tett kézzel, karba tett kézzel, erősen gesztikulálva sem. Ha a szerzetes megszólal, hallgassunk el, szavaiba ne vágjunk bele, várjuk ki a végét.

Milyen szabályok vonatkoznak az elvonulás helyére?

Az elvonulás helye az elvonulás idején tulajdonképpen kolostor, még ha nincs is kijelölve az avatási terület (szímá). Azaz az elvonulás idején a férfiak és nők elkülönített szálláson laknak, a templomban, szertartásteremben és étkezőben külön foglalnak helyet (a férfiak a Buddha jobbja, a nők a balja felől), érintkezésük mellőzi a vágykeltő külsőségeket, úgy a ruházkodás területén, mint mozdulatokban, szavakban. 

Az öltözködés illendő, különösen a templomban vagy szertartásteremben mellőzzük a túl rövid és kivágott ruhadarabokat, rövidnadrágot, ujjatlan trikót, hölgyek meditációkor viseljenek nadrágot, vagy az illendő ülést lehetővé tevő hosszú szoknyát.

A kolostorban dohányozni és szeszes italokat fogyasztani nem lehet. Mellőzzük azokat az eszközöket, melyek hozzájárulnak a mindennapi zűrzavarhoz, különösen a mobiltelefont és laptopot. Ha valamelyiket használnunk kell, csak szabadidőben tegyük, a lehető legrövidebb ideig, úgy, hogy másokat ne zavarjunk vele. Ne olvassunk újságot, könyvet, hacsak nem vágnak az elvonulás témájába, de akkor is mértékkel. Csak a legszükségesebb orvosságokat vegyük magunkhoz. Kerüljük a frivol viselkedést és a fölösleges beszédet.

Milyen szabályok vonatkoznak az elvonulás résztvevőire?

Az elvonulás idején a résztvevők tulajdonképpen szerzetesek, elhatározottságukat gyakran a menedékvétel és öt/nyolc fogadalom formulájának közös felmondásával erősítik meg, ami a honlapon megtalálható. Az elvonulók tisztelik egymás eltökéltségét, becsülik a csöndet, alávetik magukat az elvonulás vezetőinek időbeosztásra, munkára, meditációra vonatkozó elképzeléseinek. Az elvonulást vezető szerzetesek gyakran napirendet ajánlanak, amelyet a résztvevőknek természetesen be kell tartaniuk, és meditációs utasításokat adnak, melyhez a résztvevőknek tartaniuk kell magukat.

Mit vigyünk az elvonulásra?

Kényelmes és az évszaknak megfelelő ruházatot, papucsot a benti, terepre jó cipőt az esetleges kinti gyakorláshoz. Ha van, esőkabátot.  Ha szükséges, szivacs alátétet és hálózsákot az alváshoz. Piperecikkek közül csak a legszükségesebbet, mosakodáshoz elsősorban szappant, száraz vagy érzékeny bőrre nem túl illatos krémet, az illatszereket lehetőleg mellőzzük. Törülközőt, WC-papírt, papírzsebkendőt. Felajánlásképpen gyertyát, mécsest, füstölőt, reggelihez teát, kávét. Kullancs- és szúnyogriasztót, csipeszt. Esetleg takarót, megszokott ülőpárnát, ülőzsámolyt, ha valakinek nehezére esik az ülés. Ha valaki szívesen alszik a szabadban, sátrat, elemlámpát. A reggelit és a délutáni teát magunknak készítjük, az ebédet kapjuk vagy készítjük.

Hogyan és mikor történik a Szangha vagy egy/több szerzetes „meghívása” ebédre?

Amikor szerzetesek tartózkodnak az Elvonulási Központban, az tulajdonképpen kolostorként működik. Az ételfelajánláskor – általában 11-kor, a nyáron az időszámítás változása miatt 12-kor – a Szanghát a világiak meghívják ebédre. A meghívást közvetítő világi a Szangha rangidős szerzeteséhez fordul, vagy a Szangha szállására menve bekopog, és az ajtót nyitó szerzeteshez fordul összetett kézzel, és így szól:

− Tiszteletreméltó, szeretnénk meghívni Önt/a Szanghát az ebédre! (Bhanté/Venerable X.Y., we should like to invite you/the Sangha for the meal!)

Hogyan ajánljunk ételt a szerzeteseknek?

Ha kevés szerzetesről van szó, célszerű egy-egy tálcát előkészíteni, és arra tenni a felajánlott ételeket és italokat, majd a tálcát felajánlani az ülő szerzeteseknek. Ilyenkor a hagyomány szerint a felajánló letérdel a szerzetes előtt a tálcával, melyet két kezével felé nyújt, majd amikor az elveszi, háromszor leborul, majd hátrálva távozik.

Ha a szerzetesi szállásra viszünk ételt, kopogjunk be, és a tálcát meghajolva ajánljuk föl az ajtót nyitó szerzetesnek, majd miután átvette, összetett kézzel meghajolva távozunk.

Ha a szerzeteseknek tálaló asztalon ajánlunk föl különféle ételeket, akkor minden egyes tálat föl kell emelni, és a fogadó szerzetes kezébe adni, vagy a fogadó kendőjére tenni. Amikor átvette, az edényt el kell engedni, és nem szabad többé hozzányúlni (például hogy levegyük a födőt vagy beletegyünk egy kanalat), mert az olyan, mintha visszavettük volna, tehát újra föl kell ajánlani. Ha közvetlenül az alamizsnás csészébe tesszük az ételt, akkor csak bele kell ejtenünk a csészébe. A teljes szerzetesi Közösség meghívása után a szerzetesek recitálják a köszönő verseket, majd visszaajánlják a megmaradt ételt a világi Közösségnek.

Ne felejtsük el, hogy a délkelet-ázsiai szerzetesek alamizsnás csészéje nem azért nagy, mert igen falánkak, hanem azért, mert egyes kellékeiket, elsősorban a felsőruhát, az alamizsnás csészéjükbe zárva vitték vándorláskor, hogy a dzsungelben ne sértsék meg vagy szaggassák szét az ágak.

Az Elvonulási Központban kicsi, de viszonylag jól felszerelt konyha áll rendelkezésére annak, aki nyersanyagokat hoz, és azokat a helyszínen kívánja megfőzni. Ilyenkor mindig be kell kalkulálni az ételfelajánlás idejét, hiszen a szerzetesek nem étkezhetnek azután, mikor a Nap delelőre hág, azaz déli 12 (ami nyáron tulajdonképpen 13) óra után.

Milyen ételeket ajánljunk a szerzeteseknek?

Túlzottan leveses dolgokat általában ne, hiszen ez a csészébe kerülve minden további élelemmel összekeveredik. Az étel legyen akkora darabokra vágva, hogy az étkezéshez általában használt egyetlen kanállal könnyű legyen fogyasztani, ne kelljen nyiszálni, néhány szerzetesnek nincs kése. A sütemények, tésztafélék legyenek akkorára vágva, hogy könnyű legyen levenni a tálról. Egyes nagyobb magvas gyümölcsöket „elérhetővé kell tenni” azzal, hogy a gyümölcsöt egy késsel megszúrjuk, azaz szimbolikusan élettelenné kell nyilvánítani. Ilyenkor a szerzetes azt mondja: kappijam karóhi, azaz „tedd elérhetővé”. A világi azt válaszolja, miután megszúrta a gyümölcsöt: kappijam bhanté, azaz „elérhető, tiszteletreméltó”. A szerzetesek többsége inkább a vegetáriánus étrend mellett marad, ha lehet.

Mi történik, miután a szerzetesek elfogadták az ételt?

Ezután a szerzetesek vagy helyet foglalnak, rövid meditációt tartanak az étel fölött, eléneklik a köszönő verseket (anumódaná), és visszaajánlják a megmaradt ételt a világiaknak, majd megkezdik az étkezést, vagy az anumódaná után szállásukra visszavonulva étkeznek. Az elvonulás résztvevői ugyancsak egy tányért használnak az étkezéshez, és akárcsak a szerzetesek, egyszer vesznek a fölkínált ételből és azt elfogyasztják.

Milyen ételeket fogyaszthatnak a szerzetesek és mikor?

A szigorúbb kolostorokban a napi egyszeri étkezés ideje hajnal és dél közé esik, általában 11 óra körül zajlik. Az európai kolostorokban általában van egy könnyű reggeli is 7-8 óra körül, kása, rizsleves, vagy kenyér, vaj, lekvár, valamilyen gyümölcs vagy zöldség, tea, kávé. Az ételeket annak a napnak a deléig kell elfogyasztani, amikor kapták, beleértve a szerzetes által kapott gyümölcsből maga készítette ivólevet is, a kész ivóleveket általában másnap hajnalig, az öt erősítőszert megkapása után a hetedik hajnalig, a gyógyszereket akár élethosszig. A különféle ideig tartható alkotókból készült étel tartási ideje a legrövidebb ideig tartható alkotó szerint alakul. Az el nem fogadott étel másnap még egyszer felajánlható.

Az úgynevezett erősítőszerek: a tisztított vaj (ghí), friss vaj (ide sorolható a kefír, joghurt, aludttej, egyes vonalak szerint a sajt is), olaj, méz, cukor (cukorszirup), egyes vonalak szerint a fekete csokoládé. Egyes vonalaknál a holdnapokon (upószatha) szokásos a délutáni teához kevés kockákra vágott sajtot, kockákra tört fekete csokoládét ajánlani. Sem az erősítőszerként felajánlott sajt, sem a csokoládé nem tartalmazhat zöldség-, gyümölcs-darabokat vagy magvakat. A lejárt tartási idejű erősítőszer, csak külsőleg, a továbbiakban is felhasználható (például lámpaolajként).

Vizet a szerzetes felajánlás nélkül is fogyaszthat, kivéve a palackozott ásványvizet, amit föl kell ajánlani. Bevalljuk, nem tudjuk, a teát és kávét hová sorolja a Vinaja, de délután is fogyasztják, az élelemnek számító tejet és tejszínt azonban ilyenkor esetenként szója-, zab- vagy rizstejjel pótolják.