Mi a különbség egy teljes avatású szerzetes, egy számanéra és egy anagárika között? Kit nevezünk szíladharának?

Az anagárika (szó szerint: otthontalan, nő változata: anagáriká) azaz első fokú novícius, aki átmenetet képez a világi és a szerzetesi lét között, „miután otthonából az otthontalanságba távozott (pabbaddzsá), levágta haját és szakállát”, és felöltötte a fehér ruhát, a nyolc fogadalmat veszi föl és tartja (azaz már cölibátusban él, nem használ túl kényelmes fekvőhelyet és csak egyszer étkezik naponta).

A számanéra (szó szerint: novícius), a másodfokú novícius, otthonából eltávozván már sárga ruhát ölt, és a tíz fogadalmat veszi föl és tartja (azaz nem kezel pénzt sem).

A teljes felavatású bhikkhu (szó szerint: koldus, koldulószerzetes) eltávozván megkapja a befogadást a rendbe (upaszampadá), ruhája és koldulócsészéje teljes, az Elköteleződés szavai (Pátimokkha) szerinti 227 fogadalmat tartja és erősíti meg társaival közös recitáción minden félhónap és hónap újholdja és teliholdja alkalmával.

A szíladhará a számanéráknak megfelelően tíz fogadalmat tartó nővér.

Hogyan üdvözöljünk egy szerzetest?

A legtermészetesebb üdvözlés a szív előtt összetett két tenyér, az anydzsali-muddá (szanszkrit: mudrá), és a meghajlás.

Hogyan szólítsunk egy szerzetest?

A megszólítás „tiszteletreméltó”, páliul bhanté, angolul venerable, amihez hozzáteszik adott esetben a szerzetes nevét, például bhanté Dhammanandó. Hosszabb időt a rendben töltött szerzetes megszólítása a thai rendekben tíz szerzetesi év után ácsán (páli: ácsarija, azaz tanító), idősebb korban lung pó vagy lung tá (azaz: nagyapó).

Hogyan beszéljünk egy szerzeteshez?

Ha áll, állva, kissé meghajolva. A keletiek ilyenkor is összetett kézzel beszélnek, és gyakran térdelnek, de ez Európában nem feltétlenül szokásos, legföljebb megszólításkor teszik kezüket rövid időre a tiszteletet kifejező kéztartásba. Ha ül, mellé ülve vagy guggolva.

Magasabbról ne szólítsunk meg szerzetest, mert az tiszteletlenség, mint ahogy zsebre tett kézzel, karba tett kézzel, erősen gesztikulálva sem. Ha a szerzetes megszólal, hallgassunk el, szavaiba ne vágjunk bele, várjuk ki a végét.

Milyen szabályok vonatkoznak az elvonulás helyére?

Az elvonulás helye az elvonulás idején tulajdonképpen kolostor, még ha nincs is kijelölve az avatási terület (szímá). Azaz az elvonulás idején a férfiak és nők elkülönített szálláson laknak, a templomban, szertartásteremben és étkezőben külön foglalnak helyet (a férfiak a Buddha jobbja, a nők a balja felől), érintkezésük mellőzi a vágykeltő külsőségeket, úgy a ruházkodás területén, mint mozdulatokban, szavakban. 

Az öltözködés illendő, különösen a templomban vagy szertartásteremben mellőzzük a túl rövid és kivágott ruhadarabokat, rövidnadrágot, ujjatlan trikót, hölgyek meditációkor viseljenek nadrágot, vagy az illendő ülést lehetővé tevő hosszú szoknyát.

A kolostorban dohányozni és szeszes italokat fogyasztani nem lehet. Mellőzzük azokat az eszközöket, melyek hozzájárulnak a mindennapi zűrzavarhoz, különösen a mobiltelefont és laptopot. Ha valamelyiket használnunk kell, csak szabadidőben tegyük, a lehető legrövidebb ideig, úgy, hogy másokat ne zavarjunk vele. Ne olvassunk újságot, könyvet, hacsak nem vágnak az elvonulás témájába, de akkor is mértékkel. Csak a legszükségesebb orvosságokat vegyük magunkhoz. Kerüljük a frivol viselkedést és a fölösleges beszédet.

Milyen szabályok vonatkoznak az elvonulás résztvevőire?

Az elvonulás idején a résztvevők tulajdonképpen szerzetesek, elhatározottságukat gyakran a menedékvétel és öt/nyolc fogadalom formulájának közös felmondásával erősítik meg, ami a honlapon megtalálható. Az elvonulók tisztelik egymás eltökéltségét, becsülik a csöndet, alávetik magukat az elvonulás vezetőinek időbeosztásra, munkára, meditációra vonatkozó elképzeléseinek. Az elvonulást vezető szerzetesek gyakran napirendet ajánlanak, amelyet a résztvevőknek természetesen be kell tartaniuk, és meditációs utasításokat adnak, melyhez a résztvevőknek tartaniuk kell magukat.

Mit vigyünk az elvonulásra?

Kényelmes és az évszaknak megfelelő ruházatot, papucsot a benti, terepre jó cipőt az esetleges kinti gyakorláshoz. Ha van, esőkabátot.  Ha szükséges, szivacs alátétet és hálózsákot az alváshoz. Piperecikkek közül csak a legszükségesebbet, mosakodáshoz elsősorban szappant, száraz vagy érzékeny bőrre nem túl illatos krémet, az illatszereket lehetőleg mellőzzük. Törülközőt, WC-papírt, papírzsebkendőt. Felajánlásképpen gyertyát, mécsest, füstölőt, reggelihez teát, kávét. Kullancs- és szúnyogriasztót, csipeszt. Esetleg takarót, megszokott ülőpárnát, ülőzsámolyt, ha valakinek nehezére esik az ülés. Ha valaki szívesen alszik a szabadban, sátrat, elemlámpát. A reggelit és a délutáni teát magunknak készítjük, az ebédet kapjuk vagy készítjük.

Hogyan és mikor történik a Szangha vagy egy/több szerzetes „meghívása” ebédre?

Amikor szerzetesek tartózkodnak az Elvonulási Központban, az tulajdonképpen kolostorként működik. Az ételfelajánláskor – általában 11-kor, nyáron az időszámítás változása miatt 12-kor – a Szanghát a világiak meghívják ebédre. A meghívást közvetítő világi a Szangha rangidős szerzeteséhez fordul, vagy a Szangha szállására menve bekopog, és az ajtót nyitó szerzeteshez fordul összetett kézzel, és így szól:

− Tiszteletreméltó, szeretnénk meghívni Önt/a Szanghát az ebédre! (Bhanté/Venerable X.Y., we should like to invite you/the Sangha for the meal!)

Hogyan ajánljunk ételt a szerzeteseknek?

Ha kevés szerzetesről van szó, célszerű egy-egy tálcát előkészíteni, és arra tenni a felajánlott ételeket és italokat, majd a tálcát felajánlani az ülő szerzeteseknek. Ilyenkor a hagyomány szerint a felajánló letérdel a szerzetes előtt a tálcával, melyet két kezével felé nyújt, majd amikor az elveszi, háromszor leborul, majd hátrálva távozik.

Ha a szerzetesi szállásra viszünk ételt, kopogjunk be, és a tálcát meghajolva ajánljuk föl az ajtót nyitó szerzetesnek, majd miután átvette, összetett kézzel meghajolva távozunk.

Ha a szerzeteseknek tálaló asztalon ajánlunk föl különféle ételeket, akkor minden egyes tálat föl kell emelni, és a fogadó szerzetes kezébe adni, vagy a fogadó kendőjére tenni. Amikor átvette, az edényt el kell engedni, és nem szabad többé hozzányúlni (például hogy levegyük a födőt vagy beletegyünk egy kanalat), mert az olyan, mintha visszavettük volna, tehát újra föl kell ajánlani. Ha közvetlenül az alamizsnás csészébe tesszük az ételt, akkor csak bele kell ejtenünk a csészébe. A teljes szerzetesi Közösség meghívása után a szerzetesek recitálják a köszönő verseket, majd visszaajánlják a megmaradt ételt a világi Közösségnek.

Ne felejtsük el, hogy a délkelet-ázsiai szerzetesek alamizsnás csészéje nem azért nagy, mert igen falánkak, hanem azért, mert egyes kellékeiket, elsősorban a felsőruhát, az alamizsnás csészéjükbe zárva vitték vándorláskor, hogy a dzsungelben ne sértsék meg vagy szaggassák szét az ágak.

Az Elvonulási Központban kicsi, de viszonylag jól felszerelt konyha áll rendelkezésére annak, aki nyersanyagokat hoz, és azokat a helyszínen kívánja megfőzni. Ilyenkor mindig be kell kalkulálni az ételfelajánlás idejét, hiszen a szerzetesek nem étkezhetnek azután, mikor a Nap delelőre hág, azaz déli 12 (ami nyáron tulajdonképpen 13) óra után.

Milyen ételeket ajánljunk a szerzeteseknek?

Túlzottan leveses dolgokat általában ne, hiszen ez a csészébe kerülve minden további élelemmel összekeveredik. Az étel legyen akkora darabokra vágva, hogy az étkezéshez általában használt egyetlen kanállal könnyű legyen fogyasztani, ne kelljen nyiszálni, néhány szerzetesnek nincs kése. A sütemények, tésztafélék legyenek akkorára vágva, hogy könnyű legyen levenni a tálról. Egyes nagyobb magvas gyümölcsöket „elérhetővé kell tenni” azzal, hogy a gyümölcsöt egy késsel megszúrjuk, azaz szimbolikusan élettelenné kell nyilvánítani. Ilyenkor a szerzetes azt mondja: kappijam karóhi, azaz „tedd elérhetővé”. A világi azt válaszolja, miután megszúrta a gyümölcsöt: kappijam bhanté, azaz „elérhető, tiszteletreméltó”. A szerzetesek többsége inkább a vegetáriánus étrend mellett marad, ha lehet.

Mi történik, miután a szerzetesek elfogadták az ételt?

Ezután a szerzetesek vagy helyet foglalnak, rövid meditációt tartanak az étel fölött, eléneklik a köszönő verseket (anumódaná), és visszaajánlják a megmaradt ételt a világiaknak, majd megkezdik az étkezést, vagy az anumódaná után szállásukra visszavonulva étkeznek. Az elvonulás résztvevői ugyancsak egy tányért használnak az étkezéshez, és akárcsak a szerzetesek, egyszer vesznek a fölkínált ételből és azt elfogyasztják.

Milyen ételeket fogyaszthatnak a szerzetesek és mikor?

A szigorúbb kolostorokban a napi egyszeri étkezés ideje hajnal és dél közé esik, általában 11 óra körül zajlik. Az európai kolostorokban általában van egy könnyű reggeli is 7-8 óra körül, kása, rizsleves, vagy kenyér, vaj, lekvár, valamilyen gyümölcs vagy zöldség, tea, kávé. Az ételeket annak a napnak a deléig kell elfogyasztani, amikor kapták, beleértve a szerzetes által kapott gyümölcsből maga készítette ivólevet is, a kész ivóleveket általában másnap hajnalig, az öt erősítőszert megkapása után a hetedik hajnalig, a gyógyszereket akár élethosszig. A különféle ideig tartható alkotókból készült étel tartási ideje a legrövidebb ideig tartható alkotó szerint alakul. Az el nem fogadott étel másnap még egyszer felajánlható.

Az úgynevezett erősítőszerek: a tisztított vaj (ghí), friss vaj (ide sorolható a kefír, joghurt, aludttej, egyes vonalak szerint a sajt is), olaj, méz, cukor (cukorszirup), egyes vonalak szerint a fekete csokoládé. Egyes vonalaknál a holdnapokon (upószatha) szokásos a délutáni teához kevés kockákra vágott sajtot, kockákra tört fekete csokoládét ajánlani. Sem az erősítőszerként felajánlott sajt, sem a csokoládé nem tartalmazhat zöldség-, gyümölcs-darabokat vagy magvakat. A lejárt tartási idejű erősítőszer, csak külsőleg, a továbbiakban is felhasználható (például lámpaolajként).

Vizet a szerzetes felajánlás nélkül is fogyaszthat, kivéve a palackozott ásványvizet, amit föl kell ajánlani. Bevalljuk, nem tudjuk, a teát és kávét hová sorolja a Vinaja, de délután is fogyasztják, az élelemnek számító tejet és tejszínt azonban ilyenkor esetenként szója-, zab- vagy rizstejjel pótolják.