Az öregek tanítása, a théraváda, a hagyomány szerint a Buddha eredeti tanítását őrző máig fönnmaradt legrégibb iskola. Szentirat gyűjteménye a Buddha halála utáni gyűléseken formálódott, a három nagy könyv-együttesből álló úgynevezett Páli kánon (Tipitaka) a Buddha eredeti szavainak mai napig ismert legteljesebb és leghitelesebb forrása. A kánon legfontosabb könyvei a nagy világnyelveken szinte hiánytalanul elérhetők, magyar nyelven azonban hiteles forrásból sajnos csak töredékei ismerhetők meg, elsősorban Vekerdi József (Buddha beszédei, Dhammapada, Dzsátakák), Fórizs László (Dhammapada), Porosz Tibor (Khuddakapátha, Abhidhammatthaszangaha), Farkas Pál, Tenigl-Takács László és Végh József munkássága jóvoltából.

A gyűjtemény első része, a Szutta pitaka, a Buddha negyvenöt éves tanítóútjának szóbeli hagyomány által megőrzött, majd az évszázadok múltával írásban is rögzített tanítóbeszédeit tartalmazza, kiegészítve a legnevesebb tanítványok híres tanbeszédeivel. A második rész, a Vinaja pitaka, a szerzetesi élet szabályai és a hozzájuk fűződő magyarázatok mellett igen fontos adalékokkal szolgál a Buddha megvilágosodásának és tanítóútja kezdetének időszakáról, valamint a korai Közösség hétköznapjairól és szertartásairól (lásd Farkas Pál fordításában: A Buddha megvilágosodása!). A harmadik rész, az Abhidhamma pitaka, a Buddha Szutta pitakában összegyűjtött beszédeiben megőrzött Tanítás gondosan rendszerezett felsorolása, a hozzá fűzött elemzésekkel és magyarázatokkal. A későbbi kommentárirodalom ezt a három gyűjteményt egészítette ki a hagyományvonal mestereinek addig szóban megőrzött tanításaival.

Az öregek tanítása a mai napig élő hagyomány, elsősorban Délkelet-Ázsiában, legfontosabb országai: Mianmar, Thaiföld, Kambodzsa, Laosz, Srí Lanka, de jelentős az előfordulása Tajvanban, Vietnamban, Szingapúrban, Hongkongban, Malajziában, és szórványosabban Indonéziában (elsősorban Bali és Jáva szigetén), Bangladesben (elsősorban Csittagong környékén), Kínában, Nepálban és Bhutánban. A hiteles kínai adatok nélkül ezen országokban a théraváda tanítást követők száma különböző források szerint 150-200 millióra tehető.

A tanítást követők központi magja és szellemi irányítója a szerzetesi Közösség, amely a Vinaja gyűjtemény fegyelmi szabályai, közelebbről Az elköteleződés szavai (Pátimokkha) szerint éli életét, példát mutatva a világi követőknek. A Szangha pusztán négy alapvető szükségletre támaszkodik: élelemre, ruhára, szállásra és gyógyszerre, melyre a világiak támogatása révén koldulószerzetesként tesz szert. A Szangha a hagyomány országaiban még ma is fontos tanítói és tanácsadói szerepet tölt be, míg a hármas oltalomért forduló, és az öt alapvető erkölcsi szabályt megfogadó világiak adományokkal segítik őket. A hármas oltalomkérés és az öt alapvető erkölcsi szabály szövege a Dhammadípa közösség szertartásai között olvasható.

Felhasználás és megosztás feltételei:

Ez a mű a Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően használható fel.