MN.36./i.237. A Szaccsakának mondott nagy tanítóbeszéd (Mahāsaccaka sutta)

Így hallottam. Egy alkalommal a Magasztos Vészálí közelében, a Nagyerdőben, a Csúcsostetejű csarnokban időzött.

Ekkor reggelre kelve a Magasztos felöltözött, vette alamizsnáscsészéjét és köpenyét, hogy Vészálíba menjen alamizsnáért.

Ekkor érkezett a Nagyerdőbe, a Csúcsostetejű csarnokhoz Szaccsaka, Nigantha követője, aki gyakorlatot keresve vándorolt. A nagytiszteletű Ánanda messziről meglátta, amint közeledett, és így szólt a Magasztoshoz:

– Tiszteletreméltó, itt jön Szaccsaka, Nigantha követője, vitában kiváló szónok, akire sokan szentként tekintenek. Szeretné rossz hírbe hozni a Buddhát, Dhammát és Szanghát. Jó lenne, ha a Magasztos együttérzésből leülne egy időre.

A Magasztos leült egy előkészített ülőhelyre. Akkor Szaccsaka, Nigantha követője, a Magasztoshoz járult. Amint odajárult, szívélyesen üdvözölték egymást, majd a szívélyes és barátságos üdvözlés befejeztével leült tiszteletteljes távolságban. Tiszteletteljes távolságban ülve így szólt a Magasztoshoz:

– Gótama uram, vannak remeték és bráhminok, akik a test fejlesztését követve élnek, de nem (követik) a tudat fejlesztését. Megérinti őket egy fájdalmas testérzet. A múltban, amikor valakit fájdalmas testérzet érintett meg, esetleg merevvé váltak a combjai, a szíve szétrepedt, forró vér ömlött ki a szájából, és az az ember megbolondult, elvesztette józan eszét. Így akkoriban a tudat volt alárendelve a testnek, a test gyakorolt fölötte felügyeletet. Hogy miért? Mert a tudat nem volt kifejlesztve. De vannak remeték és bráhminok, akik a tudat fejlesztését követve élnek, de nem (követik) a test fejlesztését. Megérinti őket egy fájdalmas tudati érzet. A múltban, amikor valakit fájdalmas tudati érzet érintett meg, esetleg merevvé váltak a combjai, a szíve szétrepedt, forró vér ömlött ki a szájából, és az az ember megbolondult, elvesztette józan eszét. Így akkoriban a test volt alárendelve a tudatnak, a tudat gyakorolt fölötte felügyeletet. Hogy miért? Mert a test nem volt kifejlesztve. Gótama uram, ez merült föl bennem: Gótama uram tanítványai bizonyára a tudat fejlesztését követve élnek, nem a test fejlesztését (követve).

– Aggiveszana, vajon mit tanultál a test fejlesztéséről?

– Nos, itt van például Nanda Vaccsha, Kisza Sankiccsa, Makkhali Goszála. Meztelenül járnak; elvetik az illendőséget; nyalogatják a kezüket; nem jönnek, ha kérik őket; nem állnak meg, ha kérik őket; nem fogadják el a hozott élelmet, vagy a külön készített élelmet, vagy a meghívást étkezésre; nem fogadnak el semmit fazékból, tálból, a küszöbön, egy boton, egy mozsáron keresztül; terhes asszonytól, szoptató asszonytól, férfiak között álló asszonytól; onnan, ahol ételosztást hirdetnek; ahol egy kutya várakozik; ahol legyek zümmögnek; nem fogadnak el halat vagy húst; nem isznak pálinkát, bort vagy sört. Egy házhoz csak egy falatkáért mennek, kettőhöz kettőért, háromhoz háromért, négyhez négyért, öthöz ötért, hathoz hatért, héthez hétért. Napi egy tálkányin élnek, két tálkányin, három tálkányin, négy tálkányin, öt tálkányin, hat tálkányin, hét tálkányin élnek. Naponta egyszer vesznek magukhoz élelmet, kétnaponta egyszer, háromnaponta egyszer, négynaponta egyszer, ötnaponta egyszer, hatnaponta egyszer, hétnaponta egyszer vesznek magukhoz élelmet, és így tovább egészen kéthetente egyszeri alkalomig, úgy élnek, hogy követik a meghatározott időben való étkezés gyakorlatát.

– De csak ilyen kevésen élnek, Aggivészana?

– Nem, Gótama uram, néha kiváló tartós ételeket fogyasztanak, kiváló nem tartós ételeket fogyasztanak, kiváló csemegéket kóstolnak, kiváló italokat isznak. Ezáltal újra visszanyerik kitartásukat, megerősítik magukat és meghíznak.

– Amit korábban elhagytak, Aggivészana, azt később újra összegyűjtik. Ily módon van növekedés és csökkenés ebben a testben. De mit tanultál a tudat fejlesztéséről?

Amikor Szaccsakát, Nigantha követőjét a Magasztos a tudat fejlesztéséről kérdezte, nem tudott válaszolni. Akkor a Magasztos így szólt hozzá:

– Amit a test fejlesztéséről mondtál, Aggivészana, az nem a test fejlesztése a nemes emberek fegyelmi tanítása szerint. Mivel nem tudod, mi is a test fejlesztése, hogyan is tudhatnád, mi a tudat fejlesztése? Mégis, Aggivészana, ami azt illeti, hogyan fejletlen valaki testileg és hogyan fejletlen tudatilag, és (hogyan) fejlett testileg és fejlett tudatilag, hallgass ide és figyelj jól arra, amit mondok.

– Igen, uram – válaszolta Szaccsaka, Nigantha követője. A Magasztos így szólt:

– Aggivészana, és hogyan fejletlen valaki testileg és fejletlen tudatilag? Ezúttal, Aggivészana, egy tanulatlan világi emberben kellemes érzet keletkezik. E kellemes érzet által megérintve az élvezetre sóvárog, és a továbbiakban is az élvezetre sóvárog. A kellemes érzet azonban megszűnik, és a kellemes érzet megszűntével fájdalmas érzet keletkezik. A fájdalmas érzet által megérintve szomorkodik, búsul és panaszkodik, mellét verve siránkozik, és elkeseredetté válik. Amikor kellemes érzet kél benne, az elárasztja a tudatát és megmarad, mert a testét nem fejlesztette ki. És amikor fájdalmas érzet kél benne, az elárasztja a tudatát és megmarad, mert a tudatát nem fejlesztette ki. Bárki, akinek ezen a kettős módon felkelt kellemes érzet elárasztja a tudatát és megmarad, mert a test nincs kifejlesztve, és a felkelt fájdalmas érzet elárasztja a tudatát és megmarad, mert a tudat nincs kifejlesztve, ily módon fejletlen testileg és fejletlen tudatilag.

Aggivészana, és hogyan fejlett valaki testileg és fejlett tudatilag? Ezúttal, Aggivészana, egy tanult nemes tanítványban kellemes érzet keletkezik. E kellemes érzet által megérintve nem sóvárog az élvezetre, és a továbbiakban sem sóvárog az élvezetre. A kellemes érzet azonban megszűnik, és a kellemes érzet megszűntével fájdalmas érzet keletkezik. A fájdalmas érzet által megérintve nem szomorkodik, búsul és panaszkodik, nem siránkozik mellét verve, és nem válik elkeseredetté. Amikor kellemes érzet kél benne, az nem árasztja el a tudatát és marad meg, mert a testét kifejlesztette. És amikor fájdalmas érzet kél benne, az nem árasztja el a tudatát és marad meg, mert a tudatát kifejlesztette. Bárki, akinek ezen a kettős módon felkelt kellemes érzet nem árasztja el a tudatát és nem marad meg, mert a test ki van fejlesztve, és a felkelt fájdalmas érzet nem árasztja el a tudatát és nem marad meg, mert a tudat ki van fejlesztve, ily módon fejlett testileg és fejlett tudatilag.

– Bizalmam van Gótama uramban ily módon: Gótama uram fejlett testileg és fejlett tudatilag.

– Bizony, Aggivészana, a szavaid sértőek és udvariatlanok, ám mégis válaszolok neked. Mióta levágtam hajam és szakállam, felvettem a sárga ruhát és elvonultam az otthonból az otthontalanságba, egyetlen keletkezett kellemes érzetnek sem volt lehetősége, hogy elárassza a tudatomat és megmaradjon, egyetlen keletkezett fájdalmas érzetnek sem, hogy elárassza a tudatomat és megmaradjon.

– Sosem kelt föl Gótama uramban olyan kellemes érzet, ami el tudta árasztani a tudatát és meg tudott maradni? Sosem kelt föl Gótama uramban olyan fájdalmas érzet, ami el tudta árasztani a tudatát és meg tudott maradni?

– Dehogynem, Aggivészana. Ezúttal, Aggivészana, megvilágosodásom előtt, amikor még csak meg nem világosodott bódhiszatta voltam, azt gondoltam:

– A házigazda élete zsúfolt és sivár, az élet elvonulásban szélesre tárul. Otthon élve nem könnyű a szent életet élni, ami a végletekig tökéletes és tiszta, mint egy kifényezett gyöngyházkagyló. Mi lenne, ha levágnám hajam és szakállam, fölvenném a sárga ruhát, és elvonulnék az otthonból az otthontalanságba.

Később, még feketehajú fiatalemberként, az ifjúság áldásával megáldva, életem virágában, bár anyám és apám másként szerette volna és könnyeiket hullatták, levágtam hajam és szakállam, fölvettem a sárga ruhát, és otthonomból az otthontalanságba távoztam.

Miután eltávoztam, azt keresve, ami előrevivő, kutatva a kifinomult békesség legmagasabb állapotát, Álára Kálámához mentem, és így szóltam hozzá:

– Káláma barátom, a szent életet e tanítás és fegyelem szerint szeretném élni. – Álára Káláma így válaszolt:

– Ittmaradhat a tiszteletreméltó. Ez a tanítás olyan, hogy egy bölcs ember képes hamar az útra lépni és megmaradni azon, közvetlen tudással maga megvalósítva tanítója tantételeit.

És én gyorsan elsajátítottam azt a tanítást. Képes voltam tudással és biztonsággal beszélni addig a pontig, ameddig tanításának puszta recitációja és ismétlése elhatolt, és állítottam: „tudom és látom”, és mások is ekként cselekedtek.

Így vettem fontolóra: Nem pusztán hit által jelenti csak ki Álára Káláma:

– Közvetlen tudással magam megvalósítva lépek e tanítás útjára és maradok meg azon. – Álára Káláma bizonyára úgy él, hogy tudja és látja e tanítást. Akkor elmentem Álára Kálámához és megkérdeztem tőle:

– Káláma barátom, milyen módon jelented ki, hogy közvetlen tudással megvalósítva magad lépsz e tanítás útjára és maradsz meg rajta? – Válaszképpen (Káláma) kinyilvánította a semmiség alapját.

Így vettem fontolóra: Nem csak Álára Kálámának van hite, tettereje, éber tudatossága, összeszedettsége és megértése. Én is birtokában vagyok a hitnek, tetterőnek, éber tudatosságnak, összeszedettségnek és megértésnek. Mi lenne, ha erőfeszítést tennék, hogy megvalósítsam azt a tanítást, amelyről Álára Káláma kinyilvánította, hogy az útjára rálép és megmarad azon, közvetlen tudással maga megvalósítva azt?

Nemsokára közvetlen tudással magam megvalósítva gyorsan ráléptem azon tanítás útjára és megmaradtam rajta. Akkor elmentem Álára Kálámához és azt kérdeztem tőle:

– Káláma barátom, ily módon jelented ki, hogy közvetlen tudással magad megvalósítva lépsz rá ezen tanítás útjára és megmaradsz rajta?

– Ez az útja, barátom.

– Ily módon, barátom, közvetlen tudással magam megvalósítva én is rálépek ezen tanítás útjára és megmaradok rajta.

– Nyereség nekünk, barátom, nagy nyereség nekünk, hogy egy ilyen tiszteletreméltó a társunk a szent életben. Tehát az a tanítás, amit kinyilvánítok, hogy közvetlen tudással magam megvalósítva rálépek az útjára és megmaradok rajta, (ugyan)az a tanítás, aminek közvetlen tudással magad megvalósítva rálépsz az útjára és megmaradsz rajta. És az a tanítás, aminek közvetlen tudással magad megvalósítva rálépsz az útjára és megmaradsz rajta, (ugyan)az a tanítás, amit kinyilvánítok, hogy közvetlen tudással magam megvalósítva rálépek az útjára és megmaradok rajta. Így tehát tudod a tanítást, amit én tudok, és tudom a tanítást, amit te tudsz. Amilyen én vagyok, olyan vagy te is, és amilyen te vagy, olyan vagyok én is. Gyere, barátom, vezessük ketten e közösséget.

Így Álára Káláma, a tanítóm, engem, mint tanítványát önmagával azonos alapra helyezett, és a legnagyobb tisztelettel jutalmazott. De bennem ez merült föl:

– Ez a tanítás nem vezet kijózanodáshoz, szenvedélymentességhez, megszűnéshez, békességhez, közvetlen tudáshoz, nibbánához, csak a semmiség alapján való újramegjelenéshez. – Nem tartva kielégítőnek ezt a tanítást, kiábrándultan távoztam.

Még mindig keresve, ami előrevivő, kutatva a kifinomult békesség legmagasabb állapotát, Uddaka Rámaputtához mentem, és így szóltam hozzá:

– Barátom, a szent életet e tanítás és fegyelem szerint szeretném élni. – Uddaka Rámaputta így válaszolt:

(A szöveg úgy folytatódik, mint Álára Káláma esetén. A mestert a későbbiekben többször csak Ráma néven említi. Az eltérés az a szakasz, melyben Ráma kinyilvánítja tanítását:

„- Ráma barátom, milyen módon jelented ki, hogy közvetlen tudással megvalósítva magad lépsz e tanítás útjára és maradsz meg rajta? – Válaszképpen Uddaka Rámaputta kinyilvánította a sem-észlelés-sem-nemészlelés alapját.”

További eltérés csak a fejezet utolsó szakasza, ahonnan a beszéd folytatódik:)

– Még mindig azt keresve, szerzetesek, ami előrevivő, kutatva a kifinomult békesség legmagasabb állapotát, szakaszonként végig vándoroltam Magadha országán, amíg meg nem érkeztem az Uruvélá közelében fekvő Szénánigamába. Ott megpillantottam egy kellemes földdarabot, egy pompás ligetet, egy tisztafolyású folyóval, melynek kellemes, lankás volt a partja, és a közelében egy falut, mint alamizsnagyűjtő helyet. Azt gondoltam:

– Ez egy kellemes földdarab, egy pompás liget egy tisztafolyású folyóval, melynek kellemes, lankás a partja, és a közelében egy falu, mint alamizsnagyűjtő hely. Ez kedvez majd egy olyan jó családból származó ifjú törekvésének, aki elszántan igyekszik. Leültem és azt gondoltam: „Ez kedvez a törekvésnek.”

Akkor ez a korábban sosem hallott három hasonlat ötlött föl váratlanul bennem: Tegyük föl, hogy lenne egy elázott nedves fadarab a vízben, és jönne egy ember egy felső tűzgyújtó pálcikával, és azt gondolná:

– Tüzet gyújtok és meleget csinálok.

– Mit gondolsz, Aggivészana, tudna-e az az ember tüzet gyújtani és meleget csinálni úgy, hogy veszi a felső tűzgyújtó pálcikát, és azt a vízben fekvő elázott nedves fadarabhoz dörzsöli?

– Nem, Gótama uram. Hogy miért nem? Mert az egy elázott nedves fadarab és a vízben fekszik. Végső fokon annak az embernek csak fáradság és csalódás lenne a része.

– Éppen így, Aggivészana, ami azokat a remetéket és bráhminokat illeti, akik még mindig nem élnek úgy, hogy testileg visszahúzódnak az érzéki élvezetektől, és akik az érzéki vágyat, és az érzéki élvezetek iránti vonzalmat, lelkesedést, szomjat és lázat belsőleg még nem hagyták föl és fojtották el, még ha azok a jó remeték és bráhminok a gyakorlás következtében fájdalmas, kínzó, gyötrő érzéseket éreznek is, képtelenek a tudásra és látásra, és a legmagasabb megvilágosodásra. És még ha azok a jó remeték és bráhminok a gyakorlás következtében nem éreznek fájdalmas, kínzó, gyötrő érzéseket, akkor is képtelenek a tudásra és látásra, és a legmagasabb megvilágosodásra. Ez volt az első, korábban sosem hallott hasonlat, ami váratlanul felötlött bennem.

Valamint, Aggivészana, egy második, korábban sosem hallott hasonlat ötlött föl váratlanul bennem: Tegyük föl, hogy lenne egy elázott nedves fadarab, amely száraz talajon fekszik, távol a víztől, és jönne egy ember egy felső tűzgyújtó pálcikával, és azt gondolná:

– Tüzet gyújtok és meleget csinálok.

– Mit gondolsz, Aggivészana, tudna-e az az ember tüzet gyújtani és meleget csinálni úgy, hogy veszi a felső tűzgyújtó pálcikát, és azt a víztől távol száraz talajon fekvő elázott nedves fadarabhoz dörzsöli?

– Nem, Gótama uram. Hogy miért nem? Mert az egy elázott nedves fadarab, bár a víztől távol száraz talajon fekszik. Végső fokon annak az embernek csak fáradság és csalódás lenne a része.

– Éppen így, Aggivészana, ami azokat a remetéket és bráhminokat illeti, akik úgy élnek, hogy testileg visszahúzódnak az érzéki élvezetektől, de akik az érzéki vágyat, és az érzéki élvezetek iránti vonzalmat, lelkesedést, szomjat és lázat belsőleg még nem hagyták föl és fojtották el, még ha azok a jó remeték és bráhminok a gyakorlás következtében fájdalmas, kínzó, gyötrő érzéseket éreznek is, képtelenek a tudásra és látásra, és a legmagasabb megvilágosodásra. És még ha azok a jó remeték és bráhminok a gyakorlás következtében nem éreznek fájdalmas, kínzó, gyötrő érzéseket, akkor is képtelenek a tudásra és látásra, és a legmagasabb megvilágosodásra. Ez volt a második, korábban sosem hallott hasonlat, ami váratlanul felötlött bennem.

Valamint, Aggivészana, egy harmadik, korábban sosem hallott hasonlat ötlött föl váratlanul bennem: Tegyük föl, hogy lenne egy száraz, aszott fadarab, amely száraz talajon fekszik, távol a víztől, és jönne egy ember egy felső tűzgyújtó pálcikával, és azt gondolná:

– Tüzet gyújtok és meleget csinálok.

– Mit gondolsz, Aggivészana, tudna-e az az ember tüzet gyújtani és meleget csinálni úgy, hogy veszi a felső tűzgyújtó pálcikát, és azt a víztől távol száraz talajon fekvő száraz, aszott fadarabhoz dörzsöli?

– Igen, Gótama uram. Hogy miért? Mert az egy száraz, aszott fadarab, ami a víztől távol száraz talajon fekszik.

– Éppen így, Aggivészana, ami azokat a remetéket és bráhminokat illeti, akik úgy élnek, hogy testileg visszahúzódnak az érzéki élvezetektől, és akik az érzéki vágyat, és az érzéki élvezetek iránti vonzalmat, lelkesedést, szomjat és lázat belsőleg már teljesen fölhagyták és elfojtották, még ha azok a jó remeték és bráhminok a gyakorlás következtében fájdalmas, kínzó, gyötrő érzéseket éreznek is, képesek a tudásra és látásra, és a legmagasabb megvilágosodásra. És még ha azok a jó remeték és bráhminok a gyakorlás következtében nem éreznek fájdalmas, kínzó, gyötrő érzéseket, akkor is képesek a tudásra és látásra, és a legmagasabb megvilágosodásra. Ez volt a harmadik, korábban sosem hallott hasonlat, ami váratlanul felötlött bennem. Ez volt az a három korábban sosem hallott hasonlat, ami váratlanul felötlött bennem.

Azt gondoltam: „Tegyük föl, hogy fogaimat összeszorítva és nyelvemet szájpadlásomhoz szorítva tudatomat tudatommal nyomom el, korlátozom és zúzom össze.” Így fogaimat összeszorítva és nyelvemet szájpadlásomhoz szorítva tudatomat tudatommal nyomtam el, korlátoztam és zúztam össze. Miközben ezt tettem, izzadság gördült alá a hónaljamból. Éppen úgy, ahogyan egy erős ember megragadhat egy gyengébb embert a fejénél és vállánál és lenyomhatja, korlátozhatja és összezúzhatja, éppen úgy fogaimat összeszorítva és nyelvemet szájpadlásomhoz szorítva tudatomat tudatommal nyomtam el, korlátoztam és zúztam össze, és izzadság gördült alá a hónaljamból. De bár fáradhatatlan energia ébredt bennem, és szakadatlan éber tudatosság alapozódott meg, a testem kimerült és nyugtalan volt, mivel kimerültem a fájdalmas törekvéstől. Ám a fájdalmas érzet, amely felkelt bennem, nem árasztotta el a tudatomat és maradt meg.

Azt gondoltam: „Tegyük föl, hogy gyakorlom a légzés nélküli meditációt.” Így leállítottam a be- és kilégzést a szájamon és orromon keresztül. Miközben ezt tettem, szelek zajos hangja tört elő a fülnyílásaimból. Ahogyan hallunk egy zajos hangot, amikor a kovácsfújtatót működtetik, éppen úgy, miközben leállítottam a szájamon és orromon keresztüli be- és kilégzést, szelek zajos hangja tört elő a fülnyílásaimból. De bár fáradhatatlan energia ébredt bennem, és szakadatlan éber tudatosság alapozódott meg, a testem kimerült és nyugtalan volt, mivel kimerültem a fájdalmas törekvéstől. Ám a fájdalmas érzet, amely felkelt bennem, nem árasztotta el a tudatomat és maradt meg.

Azt gondoltam: „Tegyük föl, hogy tovább gyakorlom a légzés nélküli meditációt.” Így leállítottam a be- és kilégzést a szájamon, orromon és fülemen keresztül. Miközben ezt tettem, heves szelek hasogatták a fejemet. Mintha egy erős ember hasítana bele a fejembe egy éles karddal, mialatt leállítottam a be- és kilégzést a szájamon, orromon és fülemen keresztül, heves szelek hasogatták a fejemet. De bár fáradhatatlan energia ébredt bennem, és szakadatlan éber tudatosság alapozódott meg, a testem kimerült és nyugtalan volt, mivel kimerültem a fájdalmas törekvéstől. Ám a fájdalmas érzet, amely felkelt bennem, nem árasztotta el a tudatomat és maradt meg.

Azt gondoltam: „Tegyük föl, hogy tovább gyakorlom a légzés nélküli meditációt.” Így leállítottam a be- és kilégzést a szájamon, orromon és fülemen keresztül. Miközben ezt tettem, heves fájdalmak támadtak a fejemben. Mintha egy erős ember egy durva bőrszíjat feszítene a fejem köré mint fejpántot, éppen úgy, mialatt leállítottam a be- és kilégzést a szájamon, orromon és fülemen keresztül, heves fájdalmak támadtak a fejemben. De bár fáradhatatlan energia ébredt bennem, és szakadatlan éber tudatosság alapozódott meg, a testem kimerült és nyugtalan volt, mivel kimerültem a fájdalmas törekvéstől. Ám a fájdalmas érzet, amely felkelt bennem, nem árasztotta el a tudatomat és maradt meg.

Azt gondoltam: „Tegyük föl, hogy tovább gyakorlom a légzés nélküli meditációt.” Így leállítottam a be- és kilégzést a szájamon, orromon és fülemen keresztül. Miközben ezt tettem, heves fájdalmak hasogatták a hasamat. Mintha egy hozzáértő mészáros vagy a segédje hasítaná föl egy ökör hasát egy éles mészároskéssel, éppen úgy, mialatt leállítottam a be- és kilégzést a szájamon, orromon és fülemen keresztül, heves fájdalmak hasogatták a hasamat. De bár fáradhatatlan energia ébredt bennem, és szakadatlan éber tudatosság alapozódott meg, a testem kimerült és nyugtalan volt, mivel kimerültem a fájdalmas törekvéstől. Ám a fájdalmas érzet, amely felkelt bennem, nem árasztotta el a tudatomat és maradt meg.

Azt gondoltam: Tegyük föl, hogy tovább gyakorlom a légzés nélküli meditációt.” Így leállítottam a be- és kilégzést a szájamon, orromon és fülemen keresztül. Miközben ezt tettem, a testem hevesen égett. Mintha két erős ember megragadna egy gyengébbet mindkét karjánál, és egy forró szénnel töltött gödör fölött pörkölné, éppen úgy, amikor leállítottam a be- és kilégzést a szájamon, orromon és fülemen keresztül, a testem hevesen égett. De bár fáradhatatlan energia ébredt bennem, és szakadatlan éber tudatosság alapozódott meg, a testem kimerült és nyugtalan volt, mivel kimerültem a fájdalmas törekvéstől. Ám a fájdalmas érzet, amely felkelt bennem, nem árasztotta el a tudatomat és maradt meg.

Nos, amikor az istenségek megláttak, némelyek azt mondták: „Gótama remete meghalt.” Más istenségek azt mondták: „Gótama remete nem halt meg, hanem haldoklik.” Megint más istenségek azt mondták: „Gótama remete nem halt meg és nem is haldoklik, ő egy arahant, és ez a módja annak, ahogyan az arahantok élnek.”

Azt gondoltam: „Tegyük föl, azt gyakorlom, hogy teljesen felhagyok az étkezéssel.” Akkor istenségek jöttek hozzám és azt mondták: „Jóuram, ne gyakorold azt, hogy teljesen felhagysz az étkezéssel. Ha úgy teszel, mi a bőröd pórusain keresztül égi ételt táplálunk beléd, és azon élsz majd.” Fontolóra vettem: „Ha azt állítom, hogy teljes böjtöt tartok, míg ezek az istenségek a bőröm pórusain keresztül égi ételt táplálnak belém, és azon élek majd, akkor nem mondok igazat.” Így elbocsátottam azokat az istenségeket mondván: „Erre nincs szükség.”

Azt gondoltam: „Mi lenne, ha csak nagyon kevés élelmet vennék magamhoz, alkalmanként egy tányérkányit, legyen az bableves, lencseleves, bükkönyleves vagy borsóleves.” Így csak nagyon kevés élelmet vettem magamhoz, alkalmanként egy tányérkányit, akár bablevesről, akár lencselevesről, bükkönylevesről vagy borsólevesről volt szó. Miközben így tettem, a testem rendkívül lesoványodott. Mivel ilyen keveset ettem, a végtagjaim olyanok lettek, mint a szőlő-szárak vagy bambusz-szárak egymásba kapcsolódó szakaszai. Mivel ilyen keveset ettem, a hátsórészem olyan lett, mint egy teve patája. Mivel ilyen keveset ettem, a gerinc-csigolyáim úgy ugrottak ki, mint egy rózsafüzér. Mivel ilyen keveset ettem, a bordáim olyan ösztövéren álltak ki, mint egy öreg, tető nélküli istálló rozoga gerendái. Mivel ilyen keveset ettem, a szemem fénye a szemgödröm mélyére merült, olyan volt, mint a víz csillogása egy mély kút távoli fenekén. Mivel ilyen keveset ettem, a fejbőröm megaszalódott és elfonnyadt, ahogyan egy zöld keserű-tök aszalódik és fonnyad a széltől és naptól. Mivel ilyen keveset ettem, a hasamon a bőr a gerincemhez tapadt, így ha a megérintettem a hasamon a bőrt, a gerincemet találtam, és ha megérintettem a gerincemet, a hasamon a bőrt találtam. Mivel ilyen keveset ettem, ha székletemet vagy vizeletemet ürítettem, ott mindjárt arcra buktam. Mivel ilyen keveset ettem, megpróbáltam könnyíteni a testemen azzal, hogy a tagjaimat dörzsöltem a kezeimmel, és amint megdörzsöltem, a gyökerénél megrohadt szőr lehullott a testemről.

Amikor az emberek láttak, némelyik azt mondta: „Gótama remete fekete.” Mások azt mondták: „Gótama remete nem fekete, hanem barna.” Megint mások azt mondták: „Gótama remete sem nem fekete, sem nem barna, hanem aranyszínű a bőre.” A bőröm tiszta, fénylő színe ennyire elváltozott, mivel ilyen keveset ettem.

Azt gondoltam: A múlt remetéi és brahminjai bármit is tapasztaltak, fájdalmas, kínzó, gyötrő érzéseket a gyakorlás következtében, ez itt a legvégső, ezen túl nincs semmi. A jövő remetéi és brahminjai bármit is tapasztalnak, fájdalmas, kínzó, gyötrő érzéseket a gyakorlás következtében, ez itt a legvégső, ezen túl nincs semmi. A jelen remetéi és brahminjai bármit is tapasztalnak, fájdalmas, kínzó, gyötrő érzéseket a gyakorlás következtében, ez itt a legvégső, ezen túl nincs semmi. De az aszkézis eme kínzó gyakorlásával nem értem el semmilyen emberfeletti állapotot, a legnemesebb emberekhez méltó tudás és látás semmiféle kiválóságát. Lehet más út a megvilágosodáshoz?

Fontolóra vettem: Visszaemlékszem, hogy amikor apám, a szakja el volt foglalva, míg én egy rózsaalma-fa hűvös árnyékában üldögéltem, az érzéki élvezetektől elkülönülve, a kedvezőtlen állapotoktól elkülönülve, (a tudatot a meditáció tárgyára) odahelyezve és (azon) megtartva, az elkülönülésből születő örömmel és boldogsággal az első elmélyedésbe léptem és ott időztem. Lehet, hogy ez a megvilágosodáshoz vezető út? És akkor, azt az emléket követve megszületett a felismerés: Ez a megvilágosodáshoz vezető út!

Azt gondoltam: Miért félek attól az örömtől, aminek semmi köze az érzéki élvezetekhez és a kedvezőtlen állapotokhoz? Azt gondoltam: Nem félek attól az örömtől, mivel semmi köze az érzéki élvezetekhez és a kedvezőtlen állapotokhoz.

Fontolóra vettem: „Nem könnyű elérni ezt az örömöt egy ilyen rendkívül lesoványodott testtel. Mi lenne, ha ennék némi szilárd ételt, főtt rizst és kenyeret? És ettem némi szilárd ételt, főtt rizst és kenyeret. Ezidőtájt öt szerzetes várakozott rám, arra gondolva: „Ha a mi Gótama remeténk elér valamilyen magasabb állapotot, tájékoztatni fog minket.” De amikor megettem a főtt rizst és a kenyeret, az öt szerzetes elborzadt és elhagyott, azt gondolván: „Gótama remete fényűzően él, fölhagyott az igyekezettel és visszatért a fényűzéshez.”

Nos, amikor szilárd ételt ettem és visszanyertem az erőmet, az érzéki élvezetektől elkülönülve, a kedvezőtlen állapotoktól elkülönülve, (a meditáció tárgyát) megragadva és megtartva, az elkülönülésből születő örömmel és boldogsággal az első elmélyedésbe léptem és ott időztem. Ám a kellemes érzet, amely felkelt bennem, nem árasztotta el a tudatomat és maradt meg.

Majd a megragadást és megtartást uralva, belsőleg lecsendesült és összpontosított tudattal, (további) megragadás és megtartás nélkül, az összeszedettségből születő örömmel és boldogsággal a második elmélyedésbe léptem és ott időztem. Ám a kellemes érzet, amely felkelt bennem, nem árasztotta el a tudatomat és maradt meg.

Miután az öröm is elhalványult, az érintetlenségben időztem, éber tudatos jelenléttel, a testtel még boldogságot érezvén, melyet így írnak le a nemesek: „Boldogan él az, akinek a jelenléte érintetlen”, és a harmadik elmélyedésbe léptem és ott időztem. Ám a kellemes érzet, amely felkelt bennem, nem árasztotta el a tudatomat és maradt meg.

Elhagyva boldogságot és elhagyva fájdalmat, a vidámság és szomorúság korábbi megszűnése mellett, a sem kellemes, sem fájdalmas érintetlen jelenlét tisztaságában a negyedik elmélyedésbe léptem és ott időztem. Ám a kellemes érzet, amely felkelt bennem, nem árasztotta el a tudatomat és maradt meg.

Amikor összeszedett tudatom ily módon megtisztult, ragyogó, makulátlan, hibátlan, hajlékony, kezelhető, szilárd lett és a rendíthetetlenséget elérte, az elmúlt életek felidézésére irányítottam azt. Felidéztem számos előző életem, egy születést, két születést, három születést, négy születést, öt születést, tíz születést, húsz születést, harminc születést, negyven születést, ötven születést, száz születést, kétszáz születést, százezer születést, a világ összezsugorodásának sok nagy korszakát, a világ kiterjedésének sok nagy korszakát, a világ összezsugorodásának és kiterjedésének sok nagy korszakát. „Akkor ez volt a nevem, ebből a nemzetségből származtam, ilyen volt a megjelenésem, ilyen a táplálékom, így tapasztaltam gyönyört és fájdalmat, ilyen hosszú élet adatott, és innen eltávozván amott jelentem meg ismét. És ott ez volt a nevem, ebből a nemzetségből származtam, ilyen volt a megjelenésem, ilyen a táplálékom, így tapasztaltam boldogságot és fájdalmat, ilyen hosszú élet adatott, és onnan eltávozván itt jelentem meg ismét.” Így idéztem föl számos előző életem, annak összképével és sajátosságaival együtt.

Ez volt az első rendkívüli tudás, amit elértem az első éjszakai virrasztás idején. A tudatlanságot elűztem és fölkelt az igaz tudás, a sötétséget elűztem, és fölkelt a fény, amint tapasztalja az, aki fáradhatatlanul, szorgosan és eltökélten él. Ám a kellemes érzet, amely felkelt bennem, nem árasztotta el a tudatomat és maradt meg.

Amikor összeszedett tudatom ily módon megtisztult, ragyogó, makulátlan, hibátlan, hajlékony, kezelhető, szilárd lett és a rendíthetetlenséget elérte, a lények eltávozására és újra megjelenésére irányítottam azt. Az emberit felülmúló megtisztult isteni szemmel láttam az eltávozó és újra megjelenő lényeket, alantasakat és felsőbbrendűeket, szépeket és csúnyákat, szerencséseket és szerencsétleneket, és megértettem, hogyan jönnek-mennek a lények tetteik szerint. „Ezek a derék lények, akik testükkel, szavaikkal és tudatukkal egyaránt a rossz életvitelt követték, becsmérelték a nemes embereket, helytelen szemlélettel bírtak, helytelen szemléletük hatása tetteikben is megmutatkozott, testük felbomlásakor, haláluk után a megfosztottság állapotában, rossz rendeltetési helyen, kárhozatban, sőt a pokolban jelentek meg újra. De ezek a derék lények, akik testükkel, szavaikkal és tudatukkal egyaránt a jó életvitelt követték, nem becsmérelték a nemes embereket, helyes szemlélettel bírtak, helyes szemléletük hatása tetteikben is megmutatkozott, testük felbomlásakor, haláluk után jó rendeltetési helyen, sőt az égi világban jelentek meg újra.”

Így az emberit felülmúló megtisztult isteni szemmel láttam az eltávozó és újra megjelenő lényeket, alantasakat és felsőbbrendűeket, szépeket és csúnyákat, szerencséseket és szerencsétleneket, és megértettem, hogyan jönnek-mennek a lények tetteik szerint.

Ez volt a második rendkívüli tudás, amit elértem a második éjszakai virrasztás idején. A tudatlanságot elűztem és fölkelt az igaz tudás, a sötétséget elűztem, és fölkelt a fény, amint tapasztalja az, aki fáradhatatlanul, szorgosan és eltökélten él. Ám a kellemes érzet, amely felkelt bennem, nem árasztotta el a tudatomat és maradt meg.

Amikor összeszedett tudatom ily módon megtisztult, ragyogó, makulátlan, hibátlan, hajlékony, kezelhető, szilárd lett és a rendíthetetlenséget elérte, a befolyások megszűnésének tudására irányítottam azt. Úgy értettem meg, amint van: Ez a szenvedés. Úgy értettem meg, amint van: Ez a szenvedés eredete. Úgy értettem meg, amint van: Ez a szenvedés megszűnése. Úgy értettem meg, amint van: Ez a szenvedés megszűnéséhez vezető út. Úgy értettem meg, amint van: Ezek a befolyások. Úgy értettem meg, amint van: Ez a befolyások eredete. Úgy értettem meg, amint van: Ez a befolyások megszűnése. Úgy értettem meg, amint van: Ez a befolyások megszűnéséhez vezető út.

Amikor így tudtam és láttam, tudatom megszabadult az érzéki vágy befolyása alól, a létesülés befolyása alól, a tudatlanság befolyása alól. Amikor megszabadult, megszületett a tudás: Megszabadult. Megértettem: A születést elpusztítottam, a szerzeteshez méltó életet leéltem, teendőimet megtettem, nincs több létesülés semmilyen létállapotban.

Ez volt a harmadik rendkívüli tudás, amit elértem a harmadik éjszakai virrasztás idején. A tudatlanságot elűztem és fölkelt az igaz tudás, a sötétséget elűztem, és fölkelt a fény, amint tapasztalja az, aki fáradhatatlanul, szorgosan és eltökélten él. Ám a kellemes érzet, amely felkelt bennem, nem árasztotta el a tudatomat és maradt meg.

Aggivesszana, felidézem azt, amikor a tanítást tanítom egy sokszáz fős közösségnek. Talán minden ember azt gondolja: „Gótama remete a tanítást éppen nekem tanítja.” De ezt nem szabad így felfogni: a Beérkezett csak azért tanítja a tanítást másoknak, hogy átadja nekik a tudást. Amikor a beszéd befejeződik, Aggivésszana, belsőleg megszilárdítom a tudatom, elnyugtatom, összpontosítom és összeszedetté teszem az összeszedettség ugyanazon jelén, mint korábban, amelyben állandóan tartózkodom.

– Ez hihető Gótama uramról, mivel nagyméltóságú tökéletesen megvilágosodott. De Gótama uram emlékszik olyan esetre, hogy aludt nappal?

– Aggivesszana, emlékszem arra, hogy a meleg évszak utolsó hónapjában, alamizsnautamról visszatérve, az élelem elfogyasztása után a köpenyemet négyrét hajtva lefektetem, és ráfekszem a jobb oldalamon fekve, és elalszom éberen és tiszta tudatossággal.

– Néhány remete és bráhmin ezt úgy nevezi: a tudatlanságban időzés.

– Nem ilyen módon él valaki tudatlanságban vagy tudásban. Ami azt illeti, hogyan él valaki tudatlanságban vagy tudásban, hallgass ide és figyelj jól arra, amit mondani fogok!

–  Igen, tiszteletreméltó – felelte Saccsaka, Nigantha követője. A Magasztos ezt mondta:

– Azt nevezem tudatlanságban élőnek, Aggivészana, aki nem hagyott föl a befolyásokkal, amelyek beszennyeznek, magukkal hordozzák a létezés megújulását, bajt hoznak, a szenvedésben érnek be, és jövőbeli születéshez, öregedéshez és halálhoz vezetnek; mivel azáltal él valaki tudatlanságban, mert nem hagyott föl a befolyásokkal. Azt nevezem tudásban élőnek, aki fölhagyott a befolyásokkal, amelyek beszennyeznek, magukkal hordozzák a létezés megújulását, bajt hoznak, a szenvedésben érnek be, és jövőbeli születéshez, öregedéshez és halálhoz vezetnek; mivel azáltal él valaki tudásban, mert fölhagyott a befolyásokkal. A Beérkezett, Aggivészana, fölhagyott a befolyásokkal, amelyek beszennyeznek, magukkal hordozzák a létezés megújulását, bajt hoznak, a szenvedésben érnek be, és jövőbeli születéshez, öregedéshez és halálhoz vezetnek; gyökerénél elmetszette őket, olyanná tette, mint egy pálmatönk, elpusztította őket úgy, hogy a továbbiakban többé már nincsenek alávetve jövőbeli keletkezésnek. Amint az a pálmafa, amelyiknek a levélkoronáját levágták, nem képes további növekedésre, éppen úgy a Beérkezett fölhagyott a befolyásokkal, amelyek beszennyeznek, magukkal hordozzák a létezés megújulását, bajt hoznak, a szenvedésben érnek be, és jövőbeli születéshez, öregedéshez és halálhoz vezetnek; gyökerénél elmetszette őket, olyanná tette, mint egy pálmatönk, elpusztította őket úgy, hogy a továbbiakban többé már nincsenek alávetve jövőbeli keletkezésnek.

Amikor ez elhangzott, Szaccsaka, Nigantha követője így szólt:

– Csodálatos, Gótama uram, csodálatos, hogyan is van az, hogy amikor Gótama uramnak támadóan szólnak újra meg újra, és elárasztják mindenféle udvariatlan beszéddel, a bőre színe egyre fényesebb lesz, és az arcszíne kitisztul, amint az el is várható attól, aki nagyméltóságú tökéletesen megvilágosodott. Emlékszem, amint Púrana Kasszapa vitába kezdett Gótama urammal, majd köntörfalazott, félresiklatta a beszélgetést, haragot, gyűlöletet és keserűséget mutatott. De amikor Gótama uramnak támadóan szólnak újra meg újra, és elárasztják mindenféle udvariatlan beszéddel, a bőre színe egyre fényesebb lesz, és az arcszíne kitisztul, amint az el is várható attól, aki nagyméltóságú tökéletesen megvilágosodott. Emlékszem, amint Makkhali Gószála… Adzsita Készakambalin… Pakudha Kaccsájana… Szanydzsaja Bélatthiputta… Nigantha Nátaputta vitába kezdett Gótama urammal, majd köntörfalazott, félresiklatta a beszélgetést, haragot, gyűlöletet és keserűséget mutatott. De amikor Gótama uramnak támadóan szólnak újra meg újra, és elárasztják mindenféle udvariatlan beszéddel, a bőre színe egyre fényesebb lesz, és az arcszíne kitisztul, amint az el is várható attól, aki nagyméltóságú tökéletesen megvilágosodott. És most, Gótama uram, távozunk, elfoglaltak vagyunk, sok a tennivalónk.

– Itt az ideje, Aggivészana, hogy úgy tégy, ahogyan jónak látod.

Akkor Szaccsaka, Nigantha követője, felvidulva és örvendezve a Magasztos szavain, fölkelt ülőhelyéről és távozott.